Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken levélben gratulált Csin Kang új kínai külügyminiszternek előléptetéséhez, valamint Vang Ji eddigi kínai külügyminiszternek ahhoz, hogy kinevezték a Kínai Kommunista Párt központi külügyi bizottsága főhivatalának igazgatójává - tájékoztattott a Külgazdasági és Külügyminisztérium.

Az új kínai külügyminiszternek írt levelében Szijjártó Péter üdvözölte, hogy az "olyan mérföldkőnek számító fejlemények sorában", mint Magyarország keleti nyitási politikája, az

Egy övezet, egy út

kezdeményezés, a Kína, valamint Közép- és Kelet-Európa országai közötti együttműködés, továbbá a két ország stratégiai partnerségének létrehozását követően tavaly év végén sikeresen megalakulhatott az "Egy övezet, egy út" kormányközi együttműködési bizottság is. Kiemelte a két ország közti átfogó partnerséget, valamint a kitűnő gazdasági és pénzügyi együttműködést és a közvetlen légijáratok helyreállításának jelentőségét is. Úgy vélekedett, hogy a két ország jelenleg jó pozícióban van a kapcsolatok továbbfejlesztéséhez. Hangoztatta, hogy Magyarország egyértelműen érdekelt Kína és az Európai Unió közötti észszerű együttműködésben is, amely a kölcsönös tiszteleten alapul.

Szijjártó Péter reményét fejezte ki, hogy hamarosan személyesen is találkozik Csin Kanggal. A magyar tárcavezető az új külügyi bizottsági vezetőnek írt levelében hangsúlyozta, hogy Kína és Magyarország jelenleg minden eddiginél erősebb kétoldalú kapcsolatokat ápol. Kiemelte a számos ágazatra - köztük a kereskedelemre, a befektetésekre, az oktatásra - és az emberek közötti kapcsolatokra, valamint a kapcsolatépítésre és a pénzügyekre is kiterjedő együttműködést, és köszönetet mondott az eddigi kínai külügyminiszternek az e téren tett személyes erőfeszítéseiért. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a jövőben is együtt dolgoznak majd Vang Jivel a kétoldalú kapcsolatok és partnerség folytatódó kiterjesztésén.