„Alexander Novak miniszterelnök-helyettessel súlyos kérdések szerepelnek ma napirenden: a hazánk földgázellátását biztosító Török Áramlat vezeték fizikai és műszaki biztonsága, a kőolajellátásunkat biztosító Barátság vezetéken történő tranzitszállítások fenntartása, valamint a nukleáris ipart fenyegető szankciók kivédése

– tette közzé hivatalos közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető látogatásának érdekessége, hogy a hivatalos kormányzati csatornákon nem szerepelt előzetes tájékoztatás arról, hogy Szijjártó Péter Moszkvába utazik, hogy energetikai kérdésekről tárgyaljon.

Magyarország kiáll a Roszatom mellett

Szijjártó Péter március végén cáfolta, hogy Magyarország eláll az orosz Roszatom mellől.

Hazugság, hogy a kormány elállna az orosz Roszatommal való együttműködéstől a paksi bővítésben, a francia Framatome szerepének növelése az irányítástechnikai rendszer szállítására vonatkozik, miután német konzorciumi partnere, a Siemens Energy politikai okok miatt még nem kapott exportengedélyt

– közölte a külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.

Elkötelezettek vagyunk a Roszatommal kilenc évvel ezelőtt megkötött szerződés végrehajtása mellett. Elkötelezettek vagyunk a Paks II. megépítése mellett a Roszatommal. Semmi okunk nincsen arra, hogy elálljunk ettől az együttműködéstől – jelentette ki a miniszter.