Virágzik az egészségügyi turizmus Magyarországon. Kezdetben csak a fogorvosok örvendtek a vastag pénztárcájú külföldi vendégek magánlátogatásainak, akik elsősorban fogfehérítés és kozmetikai műtétek miatt látogatták meg őket. Mára azonban a plasztikai sebészek is felkapottá váltak a brit lakosság körében - derült ki a BBC tudósításából. A mellnagyobbításra és egyéb kozmetikai műtétekre befizető britek száma napról-napra növekszik. A szépségturizmus fellendülését mi sem bizonyítja jobban, minthogy Nagy Britanniában külön erre szakosodott ügynökségek jöttek létre. A Kontúr Klinika tavaly több mint száz brit vendéget kezelt, akiket főként az alacsony árak vonzottak a pesti kések alá, hiszen az átlag 2000 fontos - azaz 740 000 forintos - mell-, és az átlag 1700 fontos - 630 000 forintos - arckozmetikai műtét töredéke annak, amennyit a brit szépségsebészek otthonukban elkérnek egy hasonló beavatkozásért. Egy angol hölgy, aki Budapesten 2500 fontot - 925 000 forintot - fizetett egy bőrfeszesítő műtétért, a szállással és a repülőjegy árával együtt is kevesebb mint egyharmad árat fizetett szépségtúrájáért, mintha hazájában feküdt volna kés alá. Nemrégiben a Sunday Timesban jelent meg egy összeállítás, a fogászati turizmus témakörében: az árak tekintetében hasonló arányokat talált. A lapnak ennek kapcsán nyilatkozott egy magyar fogorvos is, aki lakonikusan megállapította: nem csoda, hogy brit kollégái sportkocsival járnak.