Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
E mögött azok állnak, akik erkölcsi vezető szerepre pályáznak e világon és a saját kizárólagosságukat hirdetik. Valóban kizárólagosnak kell lenni ahhoz, hogy valaki akkor vegye tűz alá az ország fővárosát, amikor Szíria esélyt kapott a békés jövendőre

- írta.

Zaharova szerint egyes nyugati médiumoknak tudatában kell lenniük a felelősségüknek, mert a Fehér Ház a szimptómákról szóló jelentésekre, videókra és fotókra, valamint "hitelt érdemlő információkra" hivatkozva közölte, hogy biztos a Damaszkusz által elkövetett vegyi támadásban. Azt mondta: 15 éve a Fehér Ház "egy kémcsövet" és külügyminiszterét, most pedig "a kémcső helyett a tömegtájékoztatási eszközöket használta fel" indoklásként katonai támadásra.

A szóvivő arra utalt, hogy Colin Powell amerikai külügyminiszter az Irak elleni támadást megelőzően egy fehér port tartalmazó kémcsövet mutatott fel az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén, bizonyítandó, hogy Szaddám Huszein iraki diktátornak tömegpusztító fegyverei vannak. Az információ utóbb hamisnak bizonyult.

Csak ürügyre volt szükség

Dmitrij Szablin, az Állami Dumának a szíriai parlamenttel való kapcsolattartásért felelős koordinátora Damaszkuszban újságíróknak kijelentette: Egyesült Államok vezette koalíció azért mért csapást Szíriára, hogy megakadályozza a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) kelet-gútai vizsgálatát. Mint mondta, ez arról tanúskodik, hogy "az igazság senkit sem érdekel", és csakúgy, mint annak idején az iraki háború kirobbantásakor, "ürügyre" volt szükség.

Úgy vélekedett, hogy a nyugati "kalandoroknak" komolyabban kellene venniük Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök szavait, miszerint "egy ilyen agresszió nem marad válasz nélkül".

Konsztantyin Koszacsov, a Szövetségi Tanács (felsőház) külügyi bizottságának elnöke a "szuverén állam ellen alapos indok nélkül" végrehajtott rakétacsapást "a nemzetközi jog kirívó megsértésének" nevezte, amelynek szerinte az volt a célja, hogy megzavarja az OPCW dúmai misszióját. Koszacsov szerint a történtekre való reagálás meghatározásához szükség van a helyszínen tartózkodó katonai szakemberek állásfoglalására.

Leonyid Szluckij, az Állami Duma külügyi bizottságának elnöke azt hangsúlyozta, hogy a az amerikai-francia-brit "agresszió" gyakorlatilag "devalválja" a nemzetközi terrorizmus elleni harcot, és "a terrorszervezetek kezére játszik". Megítélése szerint az Egyesült Államok "mindent elkövet azon törekvése valóra váltása érdekében, hogy leváltsa Bassár al-Aszad elnök rendszerét". A támadás célja szerinte is a dúmai "megrendezett és hamis" támadás nyomainak megsemmisítését szolgálta.

A Rosszíja24 orosz hírtévé értesülése szerint orosz sérültje nincs a támadásnak. A TASZSZ által idézett egyiptomi Al-Ahram című napilap szerint Moszkva előre figyelmeztette Damaszkuszt a készülő katonai csapásra.

Anatolij Antonov, Oroszország Egyesült Államokban akkreditált nagykövete közleményben figyelmeztetett a szíriai légicsapások következményeire. A szombatra virradóra kiadott közleményben - amelyet a Facebook-oldalán jelentetett meg - a diplomata hangsúlyozta az MTI szerint:

a legrosszabb aggodalmak váltak valóra. Figyelmeztetéseink nem találtak meghallgatásra. Egy előre eltervezett forgatókönyvet hajtottak végre. Most ismét fenyegetnek bennünket. Figyelmeztettünk, hogy az ilyen akciók nem maradnak következmények nélkül.

Elfogadhatatlan!

Antonov nagykövet ugyanakkor nem említett konkrétumokat az MTI szerint, nem körvonalazta az esetlegesen várható következményeket. Helyette azt hangsúlyozta, hogy a légicsapásokért a felelősség Washingtont, Londont és Párizst terheli, és elfogadhatatlannak minősítette, hogy ezzel megsértették az orosz elnököt is.

A rövid közleményben az orosz diplomata végezetül megállapította: az Egyesült Államoknak, amelynek a világon legnagyobb vegyifegyver-arzenálja van,

nincs erkölcsi alapja ahhoz, hogy más országoknak szemrehányást tegyen.

Több mint száz rakétát lőttek ki

Több mint száz manőverező repülőgépet és levegő-föld típusú rakétát vetettek be a Szíria elleni támadáshoz az Egyesült Államok és szövetségesei - közölte szombaton az orosz védelmi minisztérium, amely szerint a tárca vezetője, Szergej Sojgu tájékoztatta az operatív helyzetről Vlagyimir Putyin elnököt.

A Szíriai Arab Köztársaság katonai és polgári objektumai ellen az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország légi és tengeri hordozóeszközei több mint 100 szárnyas rakétát és levegő-föld osztályú rakétát lőttek ki

- hangzott a tárca közleménye. A minisztérium szerint a szíriai légvédelem Sz-125-ös, Sz-200-as és Buk rendszerei a céljuk felé haladó rakéták jelentős részét megsemmisítették. A csapások elhárításában a szíriai orosz légvédelem nem vett részt.

Az orosz katonai tárca szerint a csapásokat az amerikai haditengerészet két, a Vörös-tengeren tartózkodó hajója, a Földközi-tenger medencéje fölött repülő taktikai légierő, valamint az et-Tanf térségéből felszálló B-1B hadászati bombázók hajtották végre.

A Szíria elleni támadás alapjául az április 7-i dúmai incidens szolgált, amelyben több civil szervezet, köztük a Fehérsisakosok mentőalakulat szerint a szíriai kormányerők vegyi fegyvert vetettek be. Az orosz védelmi minisztérium ezeket az állításokat hiteltelennek nevezte, a szíriai orosz békéltetőközpont pedig hétfőn közölte, hogy szakemberei nem találták nyomát vegyi támadásnak. Az OPCW ellenőreinek szombaton kellett volna megkezdeniük a munkát a helyszínen.

Képünk forrása: AFP Photo/Szíriai kormány, a központi katonai média által kiadott kép