Idén januártól a 25 év alattiaknak nem kell személyi jövedelemadót (szja) fizetniük a tavaly júliusi bruttó átlagkereset mértékéig. A változásról a fiatalok többségét tájékoztatta a munkáltatója, a Work Force által készíttetett Pályakezdő Index kutatásában 62,2 százalékuk jelezte ezt.

A kutatás arra a kérdésre is kereste a választ, hogy az adókedvezmény bejelentését követően történt-e változás a válaszadók bruttó munkabérében. A válaszadók alig több mint fele, 50,4 százaléka arról számolt be, hogy a fiatalok szja-mentességének életbe lépését követően nőtt a fizetése; a megkérdezettek 47,8 százaléka viszont azt válaszolta, hogy a kedvezmény bejelentése után nem változott bruttó munkabére. Elenyésző azok aránya, akik a kérdésre úgy válaszoltak, hogy a bejelentést követően bruttó fizetésük csökkent.

„Jól mutatja a jelenlegi munkaerőpiaci helyzetet, hogy a válaszadók több mint felének munkaadója az szja-mentesség bevezetése mellett még a fizetés bruttó összegét is megemelte. Természetesen ez a növekedés munkahelyváltással is teljesülhetett, mindenesetre ezek a válaszok határozottan alátámasztják azt a bérversenyt, amit a mindennapokban mi is megtapasztalunk” – mondta Czellecz Zoltán, a Work Force cégvezetője.

A béremeléssel együtt nőtt a fiatal munkavállalók lojalitása

A növekvő bér egyértelműen pozitívan befolyásolta a munkaadók megítélését, a fiatalok lojalitása nőtt a legnagyobb mértékben, de hasonló fejlődés volt tapasztalható a szakmai hozzáállás területén is. Ezektől kicsit elmaradva ugyan, de szintén javult az elvégzett munka minősége is.

A megkérdezettek közel fele ragaszkodna a megemelkedett fizetéshez

A fiatalok 46,9 százaléka jelezte azt, hogy ha betölti a 25. életévét, akkor fizetésemelést kér munkaadójától, hogy ne csökkenjen a nettó keresete. További 32,2 százalék még nem tudott válaszolni erre a kérdésre, de valószínűleg köztük is szép számmal akadnak majd olyanok, akik emelést kérnek. Mindössze a válaszadók alig több mint ötöde jelentette ki, hogy nem kér nagyobb fizetést, ha betölti a 25-öt.

25 év felett is megtartanák a magasabb fizetést, vagy odébbállnak

A kutatás arra is rámutatott, hogy a munkaadóknak érdemes komolyan venniük a fiatalok béremelésre vonatkozó igényét. A válaszadók túlnyomó többsége, 83,4 százaléka ugyanis fontolóra venné a munkahelyváltást, ha nagyobb fizetést helyeznének kilátásba és csak valamivel 10 százalék alatt van azok aránya, akik még ilyen esetben is kitartanának aktuális munkaadójuk mellett.

„A magasabb fizetés egyértelműen komoly vonzerőt jelent a fiatalok számára, így nem meglepő, hogy az szja-mentesség elvesztése után is ragaszkodnának a nagyobb nettó fizetéshez. A cégeknek érdemes tehát felkészülniük arra, hogyan kezeljék azokat a helyzeteket, amikor a 25-öt betöltő fiatalok béremelést kérnek. Az egyszerű elutasítás ugyanis könnyen azt eredményezheti, hogy máshol helyezkednek el a vállalatot már megismerő, fejlődésre képes, a társaság jövőjét jelentő fiatalok” – hangsúlyozta Czellecz Zoltán.