A 3,27 milliós magyarországi autóállományból 1,27 milliónak van négyes, vagy ennél rosszabb környezetvédelmi besorolása - tudta meg a Napi.hu a Központi Statisztikai Hivataltól (KSH). Ez 38,8 százalékot jelent a 2016 nyári adatok szerint.

A kitiltás csak a 2002-ig gyártott autókat érinti jelentős mennyiségben. A 4-es környezetvédelmi osztályba tartozó autók ugyanis Euro 2 besorolásúak, 2000 után viszont már csak Euro 3-as autókat lehetett forgalomba helyezni. Ettől függetlenül még 113 ezer darab 2001-es és 45 ezer 2002-es kocsit érint a kitiltás. A 2003 után gyártott kocsikból viszont már csak 1038 darabbal nem lehet behajtani az érintett területekre.

Az osztályok szerinti bontásból kiderül, hogy 0-s autóból 202 ezer, 1-esből 28 ezer, 2-asből 238 ezer, hármasból 8 ezer, 4-esből pedig 795 ezer fut Magyarországon.

A kitiltott kocsik 17 százaléka Opel, 14 Suzuki és 11,3 Volkswagen. Rajtuk kívül 58 ezer ladásnak, 19,2 ezer trabantosnak, 6,3 ezer polszkisnak és 11,2 ezer wartburgosnak kell lemondania a budapesti autózásról.

A prémiumautók között 35,5 ezer Audit, 32,6 ezer Mercedest 25,3 ezer BMW-t, 10 ezer Volvót  érint a kitiltás, de Lexusból csak 175-nek van 4-es vagy ennél rosszabb besorolása. Fontos emellett, hogy 83 Rolls-Royce sem léphet be Budapestre ezekben a napokban.

A 4-es vagy rosszabb besorolású autók száma
ÉvjáratDarab
1991224 343
199241 307
199359 272
199476 454
199569 789
199699 592
1997102 035
1998133 934
1999159 078
2000147 684
2001112 873
200244 884
2003316
2004134
2005-588
Összesen1 272 283
Forrás: KSH, KEKKH

Bár Budapest levegőminősége kis mértékben javult az elmúlt napokban, a legfrissebb számítások szerint csak jövő hét kedden érkezhet egy erősebb front, csapadékkal és széllel, ami hosszabb időre véget vethet a szmogos időszaknak.

Addig az érintett autók tulajdonosai a forgalmi engedélyt felmutatva Budapest közigazgatási határán belül a HÉV, a MÁV-Start és a Volánbusz állami megrendelésű fővárosi elővárosi járatain is ingyen utazhatnak.