A Somogy megyében található Csokonyavisontán állítanának szobrot a 2017 januárjában elhunyt politikusnak, Torgyán Józsefnek - írja a portál az Index nyomán. A szoborral kapcsolatban azonban nem egységesek a vélemények.

Torgyánné Cseh Mária szerint ugyanis a szobrot Budapesten, a tervek szerint a Földművelésügyi Minisztérium mellett állítják majd fel. Az özvegy úgy tudja, hogy a szoborra a férje nevét viselő alapítvány gyűjt, és ha összegyűlik a megfelelő összeg, egy mellszobrot fognak készíteni Torgyán Józsefről.

Csokonyavisonta ad helyet a Nagyatádi Szabó István emlékmúzeumnak is, ahol most Torgyán József is emlékszobát kapott. Nagyatádi Szabó István, aki a kisgazdapártot megalapította, Csokonyavisontán született.