"Megpályázták az önkormányzatok, óriási sikere van, és én pedig nagyon nagy büszkeséggel tekintek erre, hiszen szociális földprogramot csináltunk. Hogyha valamivel segítünk, akkor ez pont az. A leghátrányosabb helyzetű településeken, a leginkább rászorultaknak adunk egy lehetőséget - idézi a minisztert az Infostart.

Azzal, hogy mi elindítottuk a szociális földprogramot, szeretnénk megtanítani az embereket arra, hogy otthon, a saját kertjét is művelje meg. Azt a kitörési pontot szeretném megtalálni, hogy hogyan tudjuk az embereket rávenni arra, hogy a saját biztonságos ellátása érdekében, a saját élete megkönnyítése érdekében művelje meg a kertjét" - tette hozzá.

Nagy szerint aki nem tudja, hogy kell földet művelni, megtanulhatja a közmunkaprogramban, ahol egy agrármérnök, egy felelős vezető megmondja, hogy "akkor, a mai nap ezt kell csinálni".

Nagy István az afrikai sertéspestissel kapcsolatban megjegyezte, meg lehet védeni a házisertés-állományt, de ehhez nagyon komoly munka és fegyelmezettség kell nap mint nap. A kór ugyan a vaddisznók között terjed, arra ugyanakkor jó, hogy sokkal komolyabban vegyük az állategészségügyi előírásokat.