Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az elemzést az egyetem kísérleti szőlőültetvényeiben végezték rügymetszetek vizsgálatával. A legtermékenyebbek a főrügyek, ezek elfagyása sokszor a termés elvesztését jelenti, ám az idei eredmények szerint a főrügyek fagykára 10 százalék alatti. A 23 vizsgált fajta közül a legnagyobb arányú, 8 százalékos fagykárt a Merlot főrügyeinél mutatták ki, de a túlnyomó többségüknél nem érte el az 5 százalékot – írja az MTI.

A fagyott főrügyek mellett a legtöbb esetben volt legalább egy ép mellékrügy, amelynek fontos szerepe lehet a fagykár utáni regenerációban. A mellékrügyek fagykára szintén nem jelentős, 3 fajta kivételével nem érte el a 3 százalékot. A Bianca mellékrügyeiben 12 százalék, a Ménesi Kadarkánál 6,3 százalék, a Merlot esetében 6 százalék a mellékrügyek fagykára.

A szőlőrügyek a vizsgálat szerint kihajtásra alkalmasak, és minimális az esélye annak, hogy a rügy, valamint a szőlővessző fagyérzékeny része, a bélrekesz (diafragma) egyszerre fagyjon el - olvasható az elemzésben.

A kárenyhítési alap segítséget nyújt a fagykárt szenvedett gyümölcstermesztőknek, akik az idén eddig több mint 6 ezer hektár nagyságú területen jelentettek tavaszi fagy miatti kárt – közölte az Agrárminisztérium.
A tavalyi év nehézségei és az elmúlt hetekben tapasztalt télies időjárás ismételten rávilágít az agrárkár-enyhítési rendszer fontosságára. A rendszer jól vizsgázott: tavaly mintegy 27 ezer hektár gyümölcsöst ért időjárási kár, ami után idén márciusban 6,56 milliárd forintot fizettek ki a gyümölcstermesztéssel foglalkozó gazdálkodóknak.