Az ország és a különböző megyék gazdasági teljesítményét vizsgálva az látszik, hogy továbbra is szomorú képet fest Magyarország, ami a különbségeket illeti - ez derül ki a KSH legfrissebb részletes adatsorából.

Mennyi a nettó?

Az első félévben a országos nettó fizetés 193 ezer forint volt. Ennél azonban mindössze két térségben magasabb a nettó, Budapesten 246 ezer forint, Győrben pedig 200 ezer forint. A többi megyében 134-189 ezer forint ugyanez az összeg.A legalacsonyabb érték Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez tartozik.

Az összevetés szerint tehát a szabolcsi megyei átlagnak majdnem a duplája a budapesti fizetés. Az arányokat tekintve korábban is jelentős volt a különbség: 2014 első félévében például a budapesti átlagos nettó fizetés 197 ezer forintra rúgott, ugyanakkor a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 109 ezer forintot tett ki. (Ez vár Magyarországra.)

Hányan dolgoznak?

Miközben egyre több ágazat küzd a munkaerőhiánnyal, a részletes kép alapján azért vannak térségek, ahol még magas a munkanélküliség és az átlagnál alacsonyabb a foglalkoztatás. Nyugat-Magyarországon nincs gond, a munkanélküliségi ráta Győr-Moson-Sopronban, Komárom-Esztergomban, Vas és Veszprém megyében 1,6-2,1 százalék. Ezzel szemben Szabolcs-Szatmár-Beregben a legmagasabb a munkanélküliség, az ottani ráta az első félévben 8,8 százalék volt. Szintén magas 7 százalék körüli a ráta Baranyában, Somogyban, Nógrádban és Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

Ha pedig a foglalkoztatást nézzük, kiderül, hogy a főváros áll a legjobban 64 százalékkal, de 60 százalék feletti eredmény jött többek között Győr-Moson-Sopronból és több nyugat-magyarországi megyéből. A legrosszabbul Borsod, Tolna, Somogy és Nógrád áll, ezekben a megyékben alig több mint 50 százalékos a mutató.

Ipari központok

Szintén nagyok eltérések az egy főre jutó ipari termelés alapján felállított sorrend alapján. Győr-Moson-Sopron megyében valamivel több mint 4 millió forint, Komárom-Esztergomban pedig ennél valamivel kevesebb forint jut átlagosan. Fejér megye áll a harmadik helyen több mint 3 millió értékkel. Bács-Kiskun, Borsod és Heves megye pedig 2 millió forint körüli értéket produkált. Ebben az összevetésben Baranya áll a sor végén 615 ezer forinttal. Ez egyébként kevesebb mint fele a 1,5 millió forintos az országos átlagnak.

Győr-Moson-Sopron jelentőségét mutatja, hogy egyedül adta az országos ipari termelés 13 százalékát. Az adatsorból kiderül az is, hogy bár Komárom-Esztergomban magas az egy főre eső ipari termelés, de éves szinten mindössze 0,3 százalékos volt az emelkedés. A növekedés Fejérben volt a legnagyobb, 8,1 százalékos.

Fejlesztések

Bár a beruházások, fejlesztések jövőbeni hatása hozzájárulhatna ahhoz, hogy csökkenjenek a különbségek, de az eredmények alapján erre egyelőre nem igazán lehet számítani. A beruházások értékének 42 százaléka budapesti cégektől, szervezetektől származott. A Pest megyei székhelyűek az országos beruházások 11, a Győr-Moson-Sopron megyeiek pedig a 6,3 százalékát adták.

Az egy lakosra jutó beruházás Szabolcsban, Baranyában, Zalában és Nógrádban 68-85 ezer forintot tett ki, szemben a 214 ezer forintos országos és a 503 ezer forintos budapesti átlaggal.

A címlapkép a győri Audi-gyárban készült.