Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kiszolgáló személyzetet foglalkoztató egyik vállalat, a Malév GH Zrt. szombaton egy, munkakörökre lebontott béremelésről szóló dokumentumot juttatott el a szakszervezetnek. Ez alapján például a forgalmi igazgatóság kiszolgálásában részt vevő munkatársak 2019. március 1-től bruttó 10 ezer forintos alapbéremelésben, május 1-től pedig bruttó 20 ezer forintos teljesítménybér-emelésben részesülnek - mondta Csorba Attila a LESZ elnöke.

A szakszervezet a múlt héten sztrájkot is kilátásba helyezett, amennyiben a munkáltatóval nem tudnak megegyezni a béremelésről és a munkakörülmények, munkafeltételek javításáról. Hozzátette, hogy ezt továbbra is fenntartják, függetlenül a cég által bejelentett bérfejlesztéstől.

A Malév GH Földi Kiszolgáló Zrt. korábban azt közölte az MTI-vel, hogy a vállalat két részletben, márciusban és májusban emeli az általa a repülőtéren foglalkoztatott földi kiszolgáló személyzet alap-, illetve teljesítménybérét, a több mint 10 százalékos bérnövekedésben a dolgozók 95 százaléka részesül. A közleményben kiemelték, a cég már a szakszervezet sztrájkfenyegetése előtt intézkedett az idei bérfejlesztésről. A társaság emellett nagy hangsúlyt fektet a munkakörülmények javítására is, megújítja eszközparkját.

Csorba Attila szólt arról is, hogy a Malév GH Zrt. foglalkoztatja a repülőtér földi kiszolgáló személyzetének körülbelül a 40 százalékát, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren emellett a Celebi és a Menzies is biztosít földi kiszolgálást. A szakszervezet a cégek közül jelenleg csak a Malév GH Zrt.-vel tárgyal - mondta.