Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kezdetét vette csütörtök reggel a határozatlan idejű munkabeszüntetés a hazai iskolákban. A közoktatásban már több mint egy éve tartanak a tiltakozások, az első nagyszabású sztrájk napra pontosan egy évvel ezelőtt volt – emlékeztetett az Index.

Mára a pedagógustársadalom újabb csoportja döntött a kiállás mellett, a szakképzésben dolgozók ügyét a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) karolta fel. Az érdekvédők két nappal ezelőtt ültek egy asztalhoz a kormányt képviselő Hankó Balázzsal, de a szakszervezet az Indexet arról tájékoztatta, hogy

miután semmi biztató nem hangzott el, semmi nem indokolta, hogy lefújják a csütörtöktől induló sztrájkot.

Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányi tagja arról beszélt, a napokban egy öngerjesztő folyamat beindulására számítanak, amely hatására az intézmények sorra csatlakoznak majd.

A kormány 2022-ben törvényben fektette le a sztrájk alatt nyújtandó minimális ellátás mértékét, ez a jogszabály azonban csak a Belügyminisztérium alá tartozó közoktatásra vonatkozik, vagyis a Kulturális és Innovációs Minisztériumhoz becsatornázott szakképzési intézmények oktatói még most is a hagyományos keretek között sztrájkolhatnak.

Mivel a kormány a még elégséges szolgáltatásokról szóló tárgyalási kötelezettségének nem tett eleget, a PDSZ a bírósághoz fordult.

A sztrájk alatt az intézményeknek csak felügyeletet kell biztosítani, de azt is csak akkor, ha van rá igény. A közoktatásban dolgozók legfőbb követelései:

  • Legalább a közoktatásban követelt illetményemeléssel azonos mértékű béremelést a szakképzésben is!
  • A szakképzésben dolgozók tanítási évre vetített munkaidőkerete szűnjön meg, helyette első lépésként vezessék be a közoktatási törvény szerinti, heti 22 óra kötelező óraszámot! Ezt követően felül kell vizsgálni a NAT-ot, és ha már kevesebb a tananyag, akkor tovább kell csökkenteni a kötelező óraszámot heti 18-ra.
  • A szakképzésben dolgozók kapják vissza a közalkalmazotti jogviszonyból eredő – a közalkalmazotti törvény és annak végrehajtási rendeleteiben szabályozott – jogaikat és védelmet!
  • Önálló oktatási minisztériumot! Közös szakmai irányítás alá kerüljön az oktatás teljes rendszere az óvodától az egyetemig!