A kormány nemcsak az ágazati bértámogatást hosszabbította meg egy hónappal, hanem a munkáltatói adómentességet is. A gazdaság újraindításának egyik fontos lépése lehet az adóügyi könnyítés, amelynek révén hét havi munkáltatói adómentességet kapnak a vendéglátásban és a szabadidős ágazatban tevékenykedők, a szálláshely-szolgáltatók, az utazásszervezők, és a magántulajdonú buszos vállalkozók - mondta el a politikus a részletekről, aki szerint az intézkedéssel segítséget nyújtottak a március elején életbe lépett veszélyhelyzeti intézkedések miatt bezárásra kényszerült ágazatoknak, így márciusra és áprilisra az adóügyi könnyítéseket például a kiskereskedelemre, a fodrászokra és a kozmetikusokra is kiterjesztették. A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának első fokozata április 7-én lépett hatályba, ekkor nyithattak ki az üzletek és indulhattak újra a szolgáltatások.

Annak ellenére, hogy jelenleg már védettségi igazolvánnyal szinte minden szolgáltatás elérhető, az adóügyi könnyítést a koronavírus-járványnak leginkább kitett ágazatok esetében mégis meghosszabbította a kormány. Fontos szerep hárul ezekre az ágazatokra a gazdaság újraindítása során, ezért versenyképességi szempontból is fontos és szükséges a támogatás - jelezte az államtitkár.

A turizmusban, szabadidő ágazatban tevékenykedő vállalkozásoknak nem kell megfizetniük 2020 novembere és 2021 májusa között a munkavállalók utáni szociális hozzájárulási adót, szakképzési hozzájárulást, a rehabilitációs hozzájárulás arányos összegét, valamint a személyi jellegű kifizetések után a kivát - mondta el Tállai.

Az ágazati adókedvezmény nem veszhet el, több éven keresztül visszamenőleg is igénybe vehető. Ha ugyanis a vállalkozó elfelejtette érvényesíteni a mentességet, de az igénybevétel feltételei fennálltak, akkor önellenőrzéssel elévülési időn belül bármikor módosíthatja bevallását - tette hozzá.

Kitért arra is, hogy az érintett, csaknem 20 ezer vállalkozás a kedvezményt minimális adminisztrációval a lehető legegyszerűbben veheti igénybe; csak be kell jelölnie a havi adó- és járulékbevallásában az erre a célra kialakított mezőket. A májusi időszakra vonatkozó bevallást majd június 12-ig kell elküldeni az adóhivatalnak - rögzítette. A PM számításai szerint ezzel nagyjából hárommilliárd forintot spórolhatnak az érintett vállalkozások, a 485/2020-as kormányrendeletben felsorolt 25 ágazatban tevékenykedő munkáltatók.