Az előrejelzések szerint szerdától válthat át az eső havas esőre, majd havazásra. Nagyobb mennyiségű friss hóra az ország északabbra fekvő megyéiben, csütörtökön és szombaton számíthatnak majd a közlekedők.

Kiterjedt területen hullhat úgynevezett tapadó hó, de a havazásban leginkább érintett megyékben jelentős mennyiségű friss hó is várható.

Szerda éjszaka folyamán gyenge ónos esőre is számíthatnak a közlekedők Komárom-Esztergom, Nógrád és Pest megyében. A társaság 93 mérnökségén és 19 megyei igazgatóságán hármas téli készültségi fokozatot rendel el. Ezeknél az egységeknél és a központi irányításnál is 12 órás váltott műszakokban látják el feladatukat a szakemberek.

A tapadó hó víztartalma sokkal magasabb, így tömörebb, nagyobb a tömege, a magas víztartalma miatt pedig könnyebben és gyorsabban fagy meg, melynek felolvasztása is több időt vehet így igénybe.

A havazásban érintett területeken még a téli időjárás beköszönte előtt megelőzésképpen, elsősorban a gyorsforgalmi úthálózaton, a főutakon, a forgalmas mellékutakon, emelkedőkön, ívekben, hidakon juttat ki a társaság síkosságmentesítő anyagokat (útszóró só, kálcium-klorid).

Mivel a havazást megelőzően eső, ónos és havas eső is várható, ezért a preventív védekezést is nehezebben láthatja el a társaság, mivel a csapadék lemoshatja a burkolatra kijuttatott sót.

A téli hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat az egyes szakaszokon idén is az úthálózati szerepük alapján látják el. Ez azt jelenti, hogy először a gyorsforgalmi úthálózaton és a főutakon, majd a felüljárókon és hidakon kezdik meg és végzik el a szükséges beavatkozást a szakemberek, majd ezt követi a településeket összekötő mellékutak, végül az alacsonyabb forgalmú bekötőutak hóeltakarítása.

A társaság folyamatos munkavégzése mellett is fel kell készülnie az autósoknak arra, hogy az intenzívebb havazásban érintett területeken időszakosan téliesebb útviszonyokkal találkozhatnak. A téli hóeltakarításban és síkosságmentesítésben dolgozó nehézgépjárművek fordulóköre akár 2-5 óra is lehet (egy munkagép körülbelül 20-50 kilométernyi útszakasz takarításáért felel), ezen időszak alatt pedig időjárástól függően akár újabb 5-10 centiméternyi hó is hullhat a burkolatra, vagyis újra dolgoznia kell a munkagépeknek, amíg a havazás el nem áll.