A távhőnek kiemelt szerepe van a megújuló energiák térnyerésében, mert a távhőrendszerek szinte bármilyen energiahordozót be tudnak fogadni, - ezzel többek között a nagyvárosi levegőtisztaság-védelem szinte megkerülhetetlen szereplőjévé is válnak - írják.

A lakossági díjfizetők száma továbbra is egyenletesen emelkedik és a hőértékesítés is növekedett 2020-hoz képest. A felhasznált energiahordozók összevetéséből látszik, hogy a megtermelt távhő közel 69 százalékát, 29 841 TJ-nyit földgázból állítanak elő, de jelentős még a biomassza, a geotermikus energia és a hulladék termikus hasznosítása is.

2021-ben 27 765 TJ volt a távhőszolgáltatók által értékesített hő mennyisége, ebből lakossági felhasználás 20 835 TJ volt, az egyéb felhasználóknak értékesített mennyiség 6 929 TJ.

A legtöbb lakosságnak szolgáltatott hőt Budapesten értékesítették a távhőszolgáltatók, de jelentős mennyiséget használtak fel 2021-ben még Miskolcon, Debrecenben, Pécsen és Szegeden is.

A távhőszolgáltatással ellátott települések, a távhőtermelő létesítmények műszaki adatai, a felhasználók és az iparágban foglalkoztatottak száma mellett a kiadvány a fontosabb infrastrukturális adatokat, valamint a szolgáltatók által vásárolt hő mennyiségét, illetve költségét is ismerteti.

A kiadványt innen lehet letölteni.