A távhőtermelés energiahordozó felhasználásának szerkezete nem változott jelentősen az egy évvel korábbihoz képest: az összes tüzelőhő-felhasználás 70 százalékát a földgáz tette ki, míg a biomassza 2015-höz hasonlóan 15 százalékos részesedéssel bírt - írja az MTI.

A távhőszolgáltatók által értékesített hő mennyisége csaknem három százalékkal lett magasabb 2016-ban, miközben a távhővel ellátott felhasználók száma nagyságrendileg nem változott (ötszázzal nőtt).

A távhővel ellátott települések száma tavaly megközelítette a százat, az érintett háztartásoké pedig meghaladta a hatszázötvenezret.

Az idei kiadványban újdonságként jelennek meg a távhőtermeléssel és -szolgáltatással kapcsolatos tematikus térképes ábrák - áll a közleményben. (A Főtáv Zrt. öt éven belül egységes budapesti hálózatot akar kiépíteni.)