Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A legfrissebb, decemberi adatok szerint Magyarországon 4935 nyilvános telefont üzemeltetett a Magyar Telekom Nyrt., ezek fenntartása éves szinten több százmillió forintot jelent a cégnek. A nyilvános készülékek mintegy 90 százaléka számít klasszikus értelemben telefonfülkének, a többi kórházakban, közlekedési csomópontokon és bevásárló központokban található.

Az ezredfordulón még majdnem 30 ezer fülke volt az országban, de még 2005-ben is 21 ezer üzemelt. A 2010-es adat szerint 9 ezerre, majd 2015-ben 6500 körülire, 2018-ban 5500-ra apadt a számuk.

Ennek ellenére még mindig szükség van rájuk. Egyrészt azért, mert a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kijelölő határozata szerint a cég kötelezett arra, hogy az egyetemes szolgáltatási területén minden háromezer főnél kisebb lélekszámú településen legalább egy, a nagyobb településeken pedig háromezer lakosonként legalább egy nyilvános telefonállomást működtessen.

Havonta átlagosan kevesebb mint fél óra az egyes nyilvános készülékek használati ideje.