Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Török Zoltán a Raiffeisen elemzőjének várakozásánál alacsonyabb lett az infláció, ám véleménye szerint a pár tizedpontos eltérés nem meghatározó, a lényeg hogy a drágulás üteme 7 százalék körül beragadt. Ebben jelentős változásra csak szeptembertől számít a szakember, amikor is a felgyorsul a dezinfláció, s decemberre 5 százalékra esik a pénzromlás üteme. Ilyen évzárással pedig teljesíthetőnek tűnik az MNB 2005-ös 4 százalékos inflációs célja, azaz a jegybanknak az idén további kamatcsökkentésekre marad tere. Trippon Marian a CIB vezető elemzője szerint elsősorban a gyógyszerár-csökkentés vártnál intenzívebb hatásának (a lépés 0,28 százalékponttal csökkentette az inflációt) és a január óta szinte stagnáló, az elmúlt hónapban egyenesen csökkenő élelmiszeráraknak volt köszönhető, hogy 7 százalék alatt maradhatott a pénzromlás üteme. A szakember szerint a kilátások nem rosszak, decemberre 6 százalékra csökkenhet az infláció, az éves átlag pedig 7 százalék alatt lesz, ami kedvező a 2005-ös várakozások szempontjából. A magas olajár azonban komoly kockázati tényező - hívta fel a figyelmet Trippon. Barcza György az ING elemzője szerint a jelenlegi monetáris feltételek mellett tartható az MNB 2004-es inflációs célja. Amennyiben a forint közelít a 250-es szinthez, úgy további kamatvágások is elképzelhető - véli a szakember.