Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A napilap online kiadása szerint Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter még október végén jelentette be, hogy a kormány új javaslatot dolgozott ki a nyáron az Európai Bizottság által felfüggesztett dohányipari különadó helyett. A bizottság júniusban - a multinacionális dohánycégek nyomására indított eljárásban - azt kifogásolta, hogy a tavaly év végén elfogadott, a dohányipart sújtó egészségügyi hozzájárulásról szóló törvény meredeken emelkedő adókulcsokat alkalmaz, és ez tiltott állami támogatást jelent azon cégeknek, amelyek kisebb kulccsal adóznak. A kormány válaszul egyrészt beperelte a bizottságot az Európai Unió Bírósága előtt a felfüggesztő rendelkezés jogszerűtlen alkalmazása miatt, másrészt, már kora ősszel előkészítette, és a bizottságnak is megküldte új törvényjavaslatát.

A napilap információi szerint a bizottság néhány javaslatot ugyan megfogalmazott a kormány tervezetével kapcsolatban, ám érdemi kifogást nem emelt. Ez lényegében azt jelenti, hogy - mint egy kormányzati forrás fogalmazott az újságnak - egy "utolsó kör" egyeztetést követően a dohánycégeknek már a jövő év elején újabb egészségügyi hozzájárulást fizethetnek.