Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Továbbra is szeretné elérni a tavaly alakult Magyar Birtokvédelmi Szövetség, hogy a birtokvédelem komolyabb helyet és részletesebb, életszagú szabályozást kapjon az új Polgári Törvénykönyvben - mondta a Napi Gazdaságnak Mészáros Sándor, a szervezet alelnöke. A jelenleg hatályos törvényben ugyanis mindössze pár paragrafus szól a birtokvédelem időközben egyre fontosabbá váló kérdéséről. A joggyakorlat sem egységes, főleg az ügyek korai, jegyzői szakaszában.

Az elmúlt időszakban ugyanis a gazdasági kényszerhelyzetek miatt szaporodnak, és olykor el is durvulnak a jogviták tulajdonos-bérbeadó és bérlő, valamint vállalkozó és megrendelő között, jellemzően az ingatlanbirtoklással kapcsolatos esetekben. A tulajdonosok pedig sokszor nem kellő tájékozottsággal, illetve jogi ismeretekkel felvértezve próbálják "megoldani" a vitákat: kezdetben telefonon hívogatva, később keményebb eszközökkel próbálva távozásra bírni a bérlőket. Sokan nem is ismerik a jogaikat, és ezért válnak jogellenes, illetve erőszakos fellépések áldozataivá, és kerülnek birtokon kívülre egyik napról a másikra - mondja Mészáros Sándor.

Az éven belüli jogviták esetén egyébként első fokon a jegyzők járhatnak el. Ennek az úgynevezett posszeszórius eljárásnak a keretében azonban nem vizsgálják csak azt, hogy ki van birtokon belül, ki a tényleges birtokos. Ezért a jegyző elsődlegesen a status quo-t rögzíti, és a birtoklás jogcímének vizsgálata csak a későbbi bírósági szakaszban kap jelentőséget. Az éven túli jogvitáknál már minden esetben a bíróság az eljáró hatóság.

Mészáros szerint a 2010 tavaszán végül hatályba nem lépő új Ptk.-ban már részletesebb volt a terület szabályozása, azonban annak a változatnak az elhúzódó kodifikációja során is felülírta az élet néhány ponton a bekerült szabályokat. A MABIV vezetése mindenesetre tavaly ősszel találkozott az új Ptk. kodifikációjával megbízott Székely László miniszteri biztossal, és kezdeményezésük kedvező fogadtatásra talált. Ígéretet kaptak az együttműködés mellett például arra, hogy az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében az oktatásba a későbbiekben birtokvédelmi ismeretek is bekerülhessenek. Jelenleg ennek előkészítésén dolgozunk, de indokolt lenne a rendőrök továbbképzése is, mivel sokszor ők az elsők, akik a birtokvédelmi jogvitákkal találkoznak  - tette hozzá az alelnök.

A szövetség emellett azért is lobbizik, hogy a készülő alaptörvénybe nemrégiben bekerült önvédelem joga a személy és tulajdon elleni támadás, illetve fenyegető veszély mellett kiterjedjen a birtokot ért támadás elleni önvédelemre is - mondta Mészáros Sándor. Szerinte már az nagy lépés lenne, ha az alaptörvényben utalásszerűen megjelenhetne a birtokvédelem, és később, alacsonyabb rendű jogszabályban pedig részletesen szabályozható lenne a jogos önhatalom módja és mértéke.