Csoportos leépítésben vagyunk – erősítette meg a Világgazdaságnak a Tesco Magyarország. A lap úgy tudja, hogy a harmadik legnagyobb élelmiszer-kiskereskedelmi láncnál az elmúlt hetekben több elbocsátást  is bejelentettek.

A tényt megerősítette a lapnak a Tesco sajtóosztálya, arra ugyanakkor nem reagált, hogy hány dolgozóra vonatkozik a döntés.

Ökölszabály szerint a háromszáz vagy annál több munkavállalót foglalkoztató cég esetén a legalább harminc főt érintő elbocsátás minősül csoportos leépítésnek. Vagyis egy ekkora dolgozói létszámtól valószínűsíthetően megválik a magyar Tesco, aminek tízezer körüli alkalmazottja van.

Csak technikai dolog a Tescónál zajló létszámleépítés

A Tesco szerint a csoportos leépítés csak technikailag igaz. Mert bár az átalakításban érintettek létszáma eléri a meghatározott mértéket, ezért azt be kellett jelenteni a hatóságok felé, ugyanakkor

a gyakorlatban minimális lesz azon munkatársak száma, akiknek nem tudnak új pozíciót felajánlani.

A Tesco a döntést azzal magyarázza: folyamatosan fejlesztik a kínálatukat és egyre jobb vásárlási élményt szeretnének nyújtani, ezért egy hatékonyabb irányítási struktúra kialakítása zajlik a cégnél.