Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az amerikai szövetségi nyomozóiroda (FBI) jelentése szerint sikerült visszaverni egy oroszok által kezdeményezett kibertámadást, ami Tesla nevadai gigagyárát célozta - írja a 24.hu. Elon Musk a Twitteren erősítette meg maga is a hírt, hozzátéve, hogy egy meglehetősen komoly támadásról van szó.

A szövetségiek vizsgálata szerint a 27 éves orosz kiberbűnöző, Igor Krjucskov amerikai útja során megpróbálta rávenni a Tesla egyik dolgozóját, hogy egymillió dollárért (nagyjából 300 millió forint) juttasson kártékony programot a gyár belsős hálózatába, ami lehetővé tette volna az érzékeny adatokhoz való hozzáférést.

A terv az volt, hogy a Krjucskov mögött álló csoport zsarolni kezdte volna utána a vállalatot.

Az alkalmazott azonban inkább jelentette felettesének az esetet, aki az FBI segítségét kérte az ügyben. Együttműködésük eredményeként több bizonyítékot is sikerült gyűjteni a csalinak használt dolgozó segítségével.

Krjucskovot letartóztatták, akár öt év szabadságvesztést is kaphat.