Magyarország készen áll a téli fűtési időszakra, a magyar gazdaság működtetéséhez szükséges energiahordozók biztosítottak – mondta Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) energetikáért felelős államtitkára az MTI-nek. 

Steiner szerint a magyar családok és nyugdíjasok fizetik a legalacsonyabb földgázárat az EU-ban. A szeptemberi adatok szerint Pozsonyban a magyar gázár dupláját, Párizsban és Londonban a négyszeresét, Rómában és Brüsszelben a hatszorosát, Bécsben a tizenegyszeresét, Amszterdamban a tizenhétszeresét fizeti a lakosság a gázért.

„A rezsicsökkentés továbbra is minden magyar család és nyugdíjas számára biztosított az átlagfogyasztás mértékéig. Az átlagfogyasztás felett is a világpiaci árhoz képest jóval kedvezőbb lakossági piaci árat kell fizetnie a magyar felhasználóknak” – mondta a TIM államtitkára.

A magyarországi gáztárolók töltöttsége meghaladja a 76 százalékot, ami az éves fogyasztáshoz viszonyított töltöttség szempontjából jóval az uniós átlag fölött van. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy Gulyás Gergely a Napi.hu kérdésére elmondta: ebben a 76 százalékos töltöttségben benne van az is, amit más országok számára tárol a kormány, például Szerbiának.

A minisztérium emellett elrendelte a hazai gáztermelés másfél milliárdról kétmilliárd köbméterre történő növelését. A fűtési időszakra elegendő, fenntartható gazdálkodásból származó tűzifa áll az ország rendelkezésére, az erdőgazdaságok folyamatosan szolgálják ki az igényeket és növelik a termelési kapacitást – tette közzé a TIM.