Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet a miskolctapolcai fürdő és környezetének fejlesztésével összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította.

Az ugyanott megjelent kormányhatározat pedig a projekt támogatásáról intézkedett, amelynek a teljes összege 12,7 milliárd forint. Ebből 300 milliót már megkapott a fürdő 2016-ban.

A maradék 12,4 milliárd forint három évre oszlik el. Az idei költségvetésből 750 millió, a jövő éviből 5 milliárd, míg a 2020-as büdzséből 6 milliárd 650 millió forint jut erre a célra. A projekt a Modern Városok Program része.