Az előzetes adatok szerint ez év augusztusában 8178 gyermek született, és 9678-an haltak meg. Tavaly augusztushoz viszonyítva az élveszületések száma kismértékben nőtt, a halálozásoké pedig csökkent.
Kifejtették: 2021 augusztusában 8178 gyermek született, ami 0,4 százalékkal több, mint tavaly augusztusban és 9678-an vesztették életüket, amely 2,7 százalékkal, 271-gyel kevesebb az egy évvel korábbinál. Ennek nyomán a természetes fogyás a 2020. augusztusi 1807-tel szemben 1500 volt, ez pedig 17 százalékos mérséklődést jelent. Idén januártól augusztus végéig 60 620 gyermek jött világra, ez 0,9 százalékkal, 533 újszülöttel kevesebb a 2020. január-augusztusinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.
Idén augusztus végéig az előző év azonos időszakához viszonyítva nagymértékben emelkedett a halálozások száma, a születéseké viszont kismértékben csökkent. Ennek következtében a természetes fogyás a 2020. január-augusztusi 23 368-cal szemben 39 971 volt, ami 71 százalékos emelkedést jelentett.
Augusztusban 9249 pár kötött házasságot, ami 12 százalékkal, 1219-cel kevesebb. Ennek kapcsán viszont a KSH megjegyezte: a nagyobb mértékű csökkenésben "a naptárhatás" játszhatott közre, mivel idén augusztusban eggyel kevesebb hétvége volt, mint tavaly.
Az év első nyolc hónapjában 50 618 pár kötött házasságot, ez 13 százalékkal, 5887-tel haladta meg az egy évvel korábbit. Január-februárban 7, augusztusban 12 százalékkal kevesebb, márciusban 5,2 százalékkal, áprilisban 29, májusban 49, június-júliusban 30 százalékkal több frigyet regisztráltak, mint 2020 azonos hónapjaiban - közölte a KSH.
Legolvasottabb

Budapesten szinte úsznak a villamosok, több útvonalon pótlóbusz jár

Újabb giga szállodakomplexum épül a Balaton közepén

Hiába fejlesztett szuperrakétát az orosz tudós, életfogytiglanra ítélhetik

Eltolja a biciklit Valter Attila csapatának főszponzora

7 milliárd állami támogatást kapott a semmit sem termelő gyár
