Török Gábor politológus Orbán Viktor február 12-ei évértékelőjét a miniszterelnök korábbi tusnádfürdői beszédeihez hasonlította - írja a Telex, amely választási műsorában látta vendégül a politológust. Török szerint a beszéd nem volt kimondottan agresszív, inkább elmélkedés volt némi kampányolással megspékelve.

Az emberek fejében egy pozitív és egy negatív Fidesz-kép küzd egymással, így gyakorlatilag csak a Fidesz tudja megverni a Fideszt - adott érdekes analízist a magyarok gondolkodásáról Török Gábor. Emiatt ebben a körben a választás nem arról szól, hogy Gyurcsány vagy Orbán, hiába keretezi így a Fidesz.

Lehetséges, hogy nem támadják Márki-Zayt, mert azzal csak megerősítenék, és inkább úgy akarják beállítani, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje nem tényező. „Márki-Zay Péterre láthatóan nem voltak felkészülve” – mondta Török, utalva a jelölt politikai kommunikációjára, ami a szakmabelieknek úgy tűnhet, hogy tele van hibával, de az emberek mégis vevők rá.

A Fidesz háttérvilágát magabiztosnak látja, mert a belső kutatásaik a legtöbb helyen Fidesz-fölényt mutatnak – még ott is, amit mások billegőnek tartanak. Korábban komoly bizonytalanság volt, és megtanulták, hogy óvatosan kell viszonyulni a közvélemény-kutatásokhoz, de most bizakodónak látja őket az előválasztás heteihez képest.

Konzervatívan 110 körüli mandátumot jósolna a Fidesznek, de vannak kutatások, amik szerint ez a szám akár még nagyobb – kétharmad körüli – is lehet. „Szerintem toronymagas esélyes a Fidesz. A pálya tényleg elképesztően lejt – minden tekintetben – a Fidesz felé. (…) Óriási meglepetés lenne, ha az ellenzék nyerni tudna. (...) A legnagyobb csalódást nem az ellenzéki pártok szenvednék el, hanem a kormányváltást akaró választók.”