Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Törölte a kormány a civil szervezetek adományozóinak bejelentési kötelezettségét. Egyszerűen nem kell bejelenteni semmit a péntek este megjelent rendeletmódosítás szerint - írja a hvg.hu.

A július 1-től bevezetett szabály tehát csak két hétig élt, a gyakorlatban nem volt idő alkalmazni. A civil szervezetek tiltakoztak, mert a név szerinti bejelentés megfélemlíthette volna az adakozókat, ha az állam számon tartja, kit támogatnak. Orbán Balázs miniszterelnökségi államtitkár ezután bejelentette, hogy csak az 500 ezer forint fölötti adományozókat kell majd megnevezni. De mostanáig nem történt semmi.

A hvg.hu szerint most úgy tűnik, hogy a kormány teljesen letett az ötletről, nem kéri a nagyobb összegek befizetőinek a nevét sem. Az új szabály szombattól hatályos.

A portál megjegyzi, hogy a rendelet a kormányhoz közel álló alapítványokra is vonatkozott volna, nekik is elő kellett volna állniuk az adatokkal, így sok százmilliónyi NER-támogatás eredetére is fény derült volna, köztük a felcsúti focicsapatot működtető "A Felcsúti Utánpótlásért Nevelésért Alapítvány" támogatóira is, akik révén az alapítvány 2011 óta már majdnem 28 milliárd forint támogatást kapott.