Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kutatóintézet az úgynevezett Politikai hatás index (Pha-index) segítségével elemzi a helyzetet. Az index a várható jogszabályok társadalmi, gazdasági és költségvetési hatása, a politikai kommunikációs lehetősége és a politikai szereplőkkel való lehetséges konfliktus alapján mutatja be, hogy milyen politikai hatása lesz egyes törvénytervezeteknek.

A kormány által benyújtott friss törvényalkotási program 39 törvényjavaslatot tartalmaz - ez a 2010-es évhez hasonlít. Érdemes hozzátenni, hogy a törvényalkotási- és a ténylegesen megvalósult program ritkán találkozik, legalábbis az elfogadott törvények számát tekintve. Az eddigi tapasztalatok alapján kb. 40 százalékkal haladja meg a tervezetet a ténylegesen elfogadott, a kormány által benyújtott törvények száma.

Amiből balhé lehet

A jelenlegi törvényalkotási programban szereplő törvények közül három kezdeményezés lehet olyan, amelyik konfliktussal járhat a Policy Agenda szerint. Ezek a következők:

  • egyházi törvény: a 2010-es "fülkeforradalom" után a parlament új egyházi törvényt fogadott el. Ennek kapcsán azóta nemzetközi bíróság előtt is pert vesztett a magyar állam, és az Alkotmánybíróság három határozatával is változtatásra kérte fel a jogalkotót. Az előző parlamenti ciklusban már elkészült egy módosítási verzió, de sajtóhírek alapján a kormánypártok között is vita volt ennek kapcsán. Azt is hozzá kell tenni, hogy kétharmados többség hiányában a kormány túl sokat kockáztatott volna azzal, ha a belső vitákkal teli javaslatot akkor a parlament elé viszi. Mivel most már a kétharmad biztosított a kormánypártok számára, ezért nehéz lenne megmagyarázni, hogy miért nem tesznek eleget az Alkotmánybíróság döntésének, és módosítják a szabályozást.
  • rendvédelmi feladatokat ellátók szolgálati viszonyának szabályozása: a nyári "uborkaszezon" egyik komolyabb belpolitikai vitája volt az, hogy a túlórát a jövőben nem lehet kifizetni a rendőröknek, hanem az csak szabadnappal "váltható" meg. Nem lehet azonban tudni, hogy a Belügyminisztérium által tervezett módosítás a jogalkotási terv indoklása szerint hogyan kezeli ezt a problémát. Az ellenzék és a szakszervezetek számára azonban a javaslat vitája mindenképpen alkalmas lesz arra, hogy támadják a kormány szándékait.
  • tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló törvény: normál esetben ez a szabályozás kevés figyelmet kapna. Az MTA Kutatóintézeteinek finanszírozását érintő változások miatt ugyanakkor politikai témává vált a tervezett módosítás. A jogalkotó szándéka szerint ősszel csak a kutatóhelyeknél keletkező szellemi alkotások szabályozását végezné el az Országgyűlés. Ugyanakkor könnyen lehet, hogy ismét fellángol a vita az MTA és a kormány között, ha addig nem sikerül megállapodniuk egymással.

És ami még jöhet...

A kormánypártok szeretnek élni a frakciókormányzás eszközeivel. Ennek egyik jele a képviselők által benyújtott törvényjavaslatok jelentős száma. Az igazán éles, és konfliktusos ügyek így kerülnek a parlament elé, ezért erre számítani lehet az őszi ülésszak során is. (A saját fizetésüket már megemelték a képviselők.)

Nem látható előre, hogy a "kultúrharc" milyen képviselői-javaslatokat generál, de biztosnak látszik, hogy a kormánypártok részéről jogalkotási eszközökkel is megtámogatják ezt a témát.

Két törvénynek a "sorsa" még biztosan nem került nyugvópontra, és ezek kapcsán az ősz során várható valamilyen jogalkotás. Az egyik a lex CEU, hiszen egyre nehezebb lesz mindkét félnek az időt húzni ebben a kérdésben. Az egyetemnek már terveznie kell a következő időszakot, és ennek kapcsán - politikai jelentőségű kérdésként - a kormánynak el kell döntenie, hogy "elengedik" az egyetemet, vagy jogalkotással "maradásra bírják".

A Stop Soros törvény erős. belső és külső politikai és szakmai kritikákat kapott. A Velencei Bizottság kritikái kapcsán akár sor kerülhet a törvény valamilyen korrekciójára, ez azonban politikai szempontból mindenképpen vereség lenne a Fidesz számára. Ezért csak valami nagyobb megállapodás részeként jöhetne szóba a módosítás. Politikai szempontból nézve kevés az esély arra, hogy a kormánypártok, mind a CEU, mind a Stop Soros kapcsán engednének a külső nyomásnak és jelentősen "visszatáncolnának" az eredeti szándékuktól.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.