Szanyi tegnap tárgyalt a 12 agrárcég szakszervezeti bizottságainak képviselőivel. A magánosítás ugyanis dolgozói privatizáció keretében valósult meg, ezzel szemben jelenleg egyetlen társaságnál sincs a munkavállalók kezében a többségi tulajdon. Bereczky András, a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (Medosz) főtitkára kifejtette, hogy a privatizáció nem az érvényes jogszabályoknak megfelelően történt. Egy 2001. év eleji kormányhatározat például az igazgatótanácsi és felügyelőbizottsági tagokat dolgozónak nyilvánította – ezt többek között a privatizációs törvény sem teszi lehetővé –, így élhettek a dolgozókra vonatkozó kedvezményes tulajdonvásárlási jogokkal. A gazdaságok alkalmazottai sok helyütt nem ismerhették meg a kedvezményes értékesítési konstrukciót, s a részvényjegyzés során nem vették figyelembe a munkaviszony hosszát. Három társaságnál a dolgozói tulajdon aránya 3-5 százalékra csökkent. Szanyi elmondta, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium „alkut" kínál az agrártársaságoknak, melynek értelmében saját maguk állítanák helyre a jogszabályoknak megfelelő rendet. Amennyiben ezt nem teszik meg, a tárca jogi úton kívánja a dolgozói privatizációnak megfelelő tulajdonviszonyokat kialakítani. Szanyi hangsúlyozta, hogy a 12 kiválasztott állami gazdaság magánosításának ilyen megvalósítását kormányhatározatok tették lehetővé, tehát a kialakult helyzetért a korábbi kormányfő, valamint a kancelláriaminiszter felelős.