Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Az építőipari termelés hosszabb ideje tartó csökkenése szeptemberben is folytatódott. A két építményfőcsoport termelése ellentétesen alakult. Az épületek építésének volumene 5 százalékal magasabb volt az egy évvel korábbi alacsony bázisnál – az adat tartalmazza az épületek szerkezetépítése mellett az azokon végzett szak- és szerelőipari munkákat is. A növekedésben az ipari, a kereskedelmi és a felsőoktatási épületek ebben az évben megkezdett építése is szerepet játszott.

Az egyéb építményeken végzett munkák volumene ugyanakkor továbbra is jelentősen elmaradt az előző évitől: szeptemberben 22 százalékkal kisebb volt a tavaly szeptemberi magas bázisnál. Elsősorban az útépítéssel foglalkozó szervezetek termelése esett jelentősen vissza, míg a közműépítéssel foglalkozó szervezetek termelése az egy évvel korábbi szinten maradt. Az egyéb építmények építésének előző évi bővülését okozó, költségvetésből finanszírozott nagy projektek többsége befejeződött.

Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene 2,4 százalékkal mérséklődött az egy évvel korábbihoz mérten. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya 11,7 százalékkal kisebb, az egyéb építményeké 4,3 százalékkal magasabb volt a tavaly szeptember véginél.

A szeptemberben kötött új szerződések volumene 11,1 százalékkal kisebb volt az előző évinél. Ezen belül az épületek építésére 1,7 százalékkal nagyobb, az egyéb építmények építésére egyötödével alacsonyabb volumenű új szerződést kötöttek.

Az építőipar termelői árai a harmadik negyedben az előző év azonos időszakához viszonyítva 1,4 százalékkal emelkedtek. Az épületek építése ágazatban az árak 0,7 százalékkal nőttek, az egyéb építmények építése ágazatban 1,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. Az egyes építményalcsoportokban az áremelkedés 1,2 és 3,0 százalék között szóródott. Az előző negyedévinél az építőipar árai 0,6 százalékkal voltak magasabbak.