A magyar gazdaság növekedési üteme 2015-ben 1 százalékponttal, 2,7-2,8 százalék körülire lassult. Idén a visszaeső EU-támogatások és az üzleti szféra alacsony beruházási hajlandósága miatt - a gyorsan, de nem gyorsulva bővülő fogyasztás ellenére - tovább csökken a növekedés lendülete (2,3 százalékra).

A gazdaságkutató szerint a kormány által bejelentett lakáspolitikai intézkedések várhatóan csak 2016 közepétől élénkítik a lakásépítést.

A hivatalos munkanélküliségi ráta a 2015. utolsó negyedévében 6,2 százalék volt, 1 százalékponttal kisebb az egy évvel korábbinál. A tényleges munkanélküliség (a közmunkások többségét ideszámítva) 9-10 között valószínűsíthető - vélik a GKI elemzői.

Tavaly az első tizenegy hónapban a költségvetési szektorban 1,7 százalékkal, a legalább ötfős cégeknél 2,8 százalékkal volt magasabb a létszám. Képzett munkaerőben egyre inkább hány van.

Az államháztartás (áht) pénzforgalmi hiánya az emelkedő adóbevételek ellenére a tervezettnél 326 milliárd forinttal több lett, ami az EU-tól származó bevételek csúszásának következménye. Viszont az EU által figyelt GDP-arányos hiány a vártnál kedvezőbben (2 százalék körül) alakult. A GKI szerint 2016-ban 2,3 százalék körüli áht-hiány várható, miközben a GDP-arányos államadósság 1 százalékponttal csökkenhet.

Prognózis 2016-ra
MegnevezésÉves változás (százalék)
GDP2,3
Ipari termelés5,0
Beruházás-5,0
Kiskereskedelem3,0
Export6,0
Import5,0
Külkeregyenleg (mrd euró)9,0
Fizetési és tőkemérleg egyenlege (mrd euró)7,5
Átlagos euróárfolyam (Ft)320,0
Áht-egyenleg (folyó áron, mrd Ft)-700
Bruttó átlagkereset4,7
Fogyasztói árak0,8
Fogyasztói árak (év végén, %)1,6
Munkanélküliségi ráta (év végén, %)6,0
Forrás: GKI
QP | Quality Placement