Megkapták a vasúthatósági engedélyt a Hódmezővásárhely-Szeged tramtrain járművei, így megkezdődhet az ötvenezer kilométeres futópróba, a tesztet mind az öt hibrid villamos szerelvénynek hiba nélkül kell teljesítenie. Az aktuális tervek alapján valamikor késő ősszel indulhat el az első magyar - és közép-európai - vasút-villamos rendszer utasforgalmi szakasza, ideiglenes menetrenddel.

Időközben elkészültek a vásárhelyi karbantartóbázis tervei is, a kivitelezés megkezdése tavaszra várható. Előrébb tart a szegedi remíz, a Szeged-Rendező pályaudvaron már épül a javítócsarnok és zajlanak a közműkiváltások is. A járműtelep és a külső vágányhálózat megvalósításának határideje jövő év februárja. Toborozzák a járművezetőket is - írta a napilap.

Hódmezővásárhely-Szeged vasút-villamos rendszer létesítése érdekében 2012-ben született az első részletes megvalósíthatósági tanulmány. A fejlesztés lényege, hogy a meglévő városközi vasúti pályát, valamint a Szegeden kiépült villamoshálózatot felújítják, összekötik, Hódmezővásárhelyen belül pedig kiépítik a városi villamospályát. Mivel a nagyvasút nem villamosított, ezért olyan hibrid működésű villamosszerelvényeket szereztek be, amelyek a nyílt pályán dízelmotorral haladnak, a városon belül pedig az ott kiépített energiaellátást használják.