Az Igazságügyi Minisztérium (IM) közleménye szerint a Trócsányi László vezette delegáció bemutatta Magyarország emberi jogi helyzetét az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa előtti, úgynevezett egyetemes időszakos felülvizsgálat (UPR) során. Az ötévente esedékes eljárás keretében a tárcavezető a legutóbbi, 2011-ben kapott ajánlások teljesítéséről is beszámolt.

A miniszter kiemelte, hogy a 2011-ben elfogadott alaptörvény és a jogrendszer ezzel összefüggő megújítása az emberi jogok érvényesülésére is pozitív hatással volt. A tömeges migráció szabályozása megfelel a nemzetközi és európai jognak, Magyarország pedig Európa külső határait is eredményesen védi.

Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára a sérülékeny csoportok, vagyis a nők, gyermekek, idősek, fogyatékossággal élők, a roma közösség helyzetét javító intézkedésekről adott számot, különös hangsúlyt fektetve a kormány munkahelyteremtési és családtámogatási politikájának ismertetésére.

Budapesti fórum novemberben, felülvizsgálat 2021-ben

A plénumon 86 ENSZ-, köztük 21 EU-tagállam tett fel kérdéseket, illetve fogalmazott meg ajánlásokat. Trócsányi László az ajánlások kapcsán elmondta, hogy azokra a kormány az érintett intézmények bevonásával ad majd választ az ősz során. A tárcaközi Emberi Jogi Munkacsoport és annak Civil Kerekasztala folyamatosan figyelemmel kíséri az ajánlások végrehajtását, a felülvizsgálatra történő felkészülésben részt vettek a civilszervezetek.

Felhívta a figyelmet továbbá arra, hogy 2016 novemberében kilencedik alkalommal rendezik meg a Budapesti Emberi Jogi Fórumot. Magyarország következő UPR-felülvizsgálata 2021-ben várható - közölte az IM.