Az amerikai sajtóban megjelenő hírek szerint a Fehér Ház újabb iráni állampolgárok és vállalatok ellen készít elő szankciókat, ám Donald Trump állítólag átfogóbb stratégiában is gondolkodik, amellyel irányváltásra kényszeríthet Teheránt az általa a térséget destabilizálónak tartott politikáját illetően - írja az MTI.

A Teherán elleni új szankciók foganatosításának lehetőségét több befolyásos amerikai politikus is felvetette.
Csütörtökön Donald Trump először Twitteren üzente, hogy "Iránt hivatalosan is figyelmeztetjük a ballisztikus rakétával végzett kísérlete miatt", majd délután újságíróknak mondta azt az esetleges Iránnal szembeni szankciókat illetően, hogy "minden megoldás az asztalon van".

Paul Ryan, republikánus házelnök, sajtókonferencián kijelentette: kemény Irán-politikára van szükség. "Be kell fejeznünk a békülést Iránnal". Ryan így fogalmazott: "szeretnék annyi fogkrémet visszanyomni a tubusba, amennyit csak lehet, az előző kormányzat túlságosan is engedékeny volt Iránnal".

Bob Corker, a szenátus külügyi bizottságának vezetője - aki tavaly, az elnökválasztás után még úgy nyilatkozott, hogy Donald Trump nem mondja fel az iráni többoldalú atomalkut - csütörtökön az MSNBC televíziónak adott interjújában arról beszélt, hogy az Egyesült Államoknak kell vezetnie az Irán visszafogására irányuló kezdeményezéseket, s miközben hozzátette, hogy "túl korai még katonai megoldásról beszélni", egyúttal leszögezte: "a minimum az, hogy keményebb szankciókat vezetünk be".

A CBS televízió csütörtökön este meg nem nevezett kormányzati forrásokra hivatkozva azt jelentette: a várható szankciók mintegy kéttucat iráni embert és vállalatot érinthetnek.

A The New York Times (NYT) ugyanakkor kommentárjában azt hangsúlyozza: Donald Trump ugyan radikális változásokat ígért a külpolitikában, de eddig Obama külpolitikájának alapirányait követte. Figyelmeztette Izraelt a zsidó telepítési politika veszélyeire, nem lazított az Oroszország elleni szankciókon, sőt, Nikki Haley ENSZ-nagykövet csütörtökön arra figyelmeztette Moszkvát, hogy a szankciók mindaddig érvényben maradnak, amíg ki nem vonja csapatait a Krímből, s Trump elnök Irán ügyében sem az atomalku felmondásával fenyeget, hanem ugyanúgy szankciók szigorítását helyezi kilátásba, mint Barack Obama tette - sorolta a NYT kommentárja.