Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke

Mindössze 148 pályázati felhívást érint az eddig meghirdetett 5500 közül az a múlt heti rendeletmódosítás, amely lehetővé teszi, hogy a legalább 100 hektáros állami földterületekre több nyertest lehessen hirdetni − mondta a Napi Gazdaságnak Sebestyén Róbert, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) elnöke. Mindez nagyjából 20 ezer hektár állami földet érint.

A feltételek változtatását Sebestyén szerint elsősorban a jelentős érdeklődés indokolta, illetve az, hogy minél több gazda juthasson állami földterülethez. A földalapkezelő átlagosan 4-5 pályázatot kap egy-egy felhívásra, de minőségtől és egyéb feltételektől függően egy-egy meghirdetett birtoktestre akár tízszeres túljelentkezés is előfordul. A legélénkebb érdeklődés a 20 és 100 hektár közötti területekre mutatkozik, bár a 100 hektárnál nagyobbakra is akad jelentkező.

A jogszabály szerint a 100 hektáros birtoktestek esetében, ha az értékelés szerint a második legjobb pályázó pontszáma csak 10 százalékkal marad el a győztesétől, a földalapkezelő a terület adottságai, a birtokpolitikai irányelvek és a vidékfejlesztési stratégia céljait figyelembe véve dönt arról, hogy hirdet-e második nyertest is, megosztva közöttük a területet. A 100−150 hektár közötti termőföldeknél a legjobb mellett további két, a 150−200 hektár közöttinél három, míg a 250 hektár fölötti nagyságú területre legfeljebb további négy nyertest hirdethetnek − ebben az esetben öt pályázó között oszlana meg a terület a felek közötti együttműködési megállapodás alapján. Az NFA a jogszerű pályáztatás érdekében póthirdetményt tesz közzé, ami miatt átmenetileg megszakad az értékelési folyamat. Amennyiben a pályázó nem fogadja el a több nyertessel kapcsolatos változást, visszaléphet, az NFA pedig a befizetett díjat visszatéríti.

Amennyiben a földhasználók nem tudnak megállapodni a földhasználatról, az NFA vagy javaslatot tesz a megosztás mértékére, vagy eredménytelennek nyilvánítja a pályázatot, majd a birtoktestet több részre bontva újra meghirdeti a területet − mondta az elnök. Az értékelési eljárással kapcsolatos NFA-utasítás várhatóan augusztus második felére készül el, de még a vidékfejlesztési tárcának is jóvá kell hagynia azt. A pályázók közötti együttműködési megállapodásnak arra is ki kell terjednie, hogy a gazdák nem akadályozzák egymás tevékenységét, mivel azonban az NFA mindenkivel külön szerződik, ha egyikük nem fizeti a bérleti díjat, az a többiek földhasználatát nem érinti.