Az Index tudósítósa szerint tüntetésen egy-két ezer ember jelent meg, a mostani tüntetéseken megszokottnál fiatalabb korosztály. A szónoklatoknak este hétkor lett vége, a tömeg békésen szerteoszlott.

"Fontos megmutatunk, hogy vannak még emberek ebben az országban, nem is kevesen, akik értékként tekintenek erre az egyetemre, és az itt végzett tudományos munkára is" - mondta Berg Dániel, a Momentum Mozgalom elnökségi tagja,

Ő hazaszeretetből költözött haza, és azért, hogy itt tanulhasson. Szülei azért disszidáltak, mert nem akartak elnyomva élni, nem akartak a zsarnoki hatalomtól függeni. "Mi sem leszünk szolgák a saját hazánkban, nem hajtjuk némán a fejünket a Fidesz igájába" - mondta.

Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke bejelentette, hogy mivel december 1-ig tehetnek még valamit a CEU-ért, ezét félúton, november 16-án újabb tüntetést szerveznek a Szabadság térre. Szerinte Orbán fél azoktól, akik többet tudnak nála, és akik többet akarnak tudni, mint ő. "Orbán Viktor fél tőletek, ezért üldözi el a CEU-t, ezért teszi tönkre a magyar oktatást".

Napi.hu

Fekete-Győr szerint az Orbán-rendszerben nem divat sem okosnak lenni, sem bármit megkérdőjelezni, pedig az ország fejlődésének zálogai a gondolkodók és az okoskodók, erre példának Deák Ferencet és Kossuth Lajost hozta fel.

"A kormánynak az ilyenektől van félnivalójuk, jön majd egy okoskodó, aki kitalálja, hogy inkább a digitalizációval foglalkozzunk a stadionépítés helyett".

Felszólalt még Gönczi Gergő, a CEU-ra most jelentkező fiatal, a venezuelai Luis Cano, a CEU volt hallgatója, Jeney Orsolya, az Amnesty International volt igazgatója, a CEU volt hallgatója.

A kép forrása: Napi.hu.