Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Télen naponta átlagosan harminc lakástűz keletkezik, aminek az oka az, hogy a hideg időben sokkal többet tartózkodunk otthon, gyakrabban főzünk és folyamatosan fűtünk.

Az év első két hetében már huszonhatan sérültek meg lakástűzben, tizenegy emberen pedig már nem lehetett segíteni. A legtöbb lakástűznél egy-két négyzetméteren pusztítanak a lángok, de naponta három-négy otthon teljesen megsemmisül a tűz miatt. Mind a sérülések, mind pedig a lakástüzek megelőzhetőek néhány egyszerű szabály betartásával:

  • A közhiedelemmel ellentétben a sérüléseket, illetve a tragédiákat a legritkább esetben okozzák közvetlenül a lángok. A lakástüzek többségénél a mérgező füst vezet füstmérgezéshez, rosszabb esetben halálhoz. Mindez megelőzhető lenne, egy jó minőségű füstérzékelő pár ezer forintba kerül, és tíz évig működik. Az eszköz 85 decibeles hangerővel jelzi a tüzet még annak kezdeti stádiumában, amikor még könnyen meg lehet fékezni. 
  • A statisztikák szerint lakástüzekben többnyire egyedül élő idős emberek veszítik életüket, például úgy, hogy elalszanak főzés, vagy dohányzás közben.
  • Évente csaknem négyszáz lakástűz keletkezik amiatt, mert a tűzhelyen, vagy a sütőben felejtik az ételt. Érdemes főzés közben ébresztést beállítani - írja a hatóság.
  • Még mindig sokan vesztik életüket a dohányzás miatt keletkező tűzben. Még ha lakásban gyújt is rá valaki, semmiképpen ne ágyban tegye, ezzel csökken az esélye annak, hogy előbb alszik el, mint a cigaretta.