Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Magyarországon energiaválság van, miként szerte a világon, de ez nem lehet ok arra, hogy kiirtsuk az erdőket. Ezért az LMP azt javasolja a kormánynak, hogy az augusztus 4-ei, fakitermeléssel kapcsolatos rendeletet vonja vissza – közölte szombati sajtótájékoztatóján Szendefy Mária, a párt országos elnökségének tagja.

Elmondta azt is, az energiaválság megoldására javasolják, hogy a kormány terjessze ki a szociális tűzifaprogramot, emelje a jelenleg mindössze ötmilliárd forintos keretösszeget, és tegye lehetővé, hogy ne csak az ötezer lakosúnál kisebb települések vehessék igénybe.

Vannak szegények a nagyvárosokban is, akik még mindig fával fűtenek - jegyezte meg az ellenzéki politikus.

Kiemelte: az önkormányzatok ismerik a helyben élőket és tudják, kinek van szüksége erre a támogatásra.

"Azt kérjük, ne használjuk el az erdőket idő előtt, ne csökkentsük az erdőterületet indokolatlan mértékben, ne tüzeljük el a jövőnket" - fogalmazott az LMP országos elnökségének tagja.