Jelentős terhelést okozott a tűzoltóknak az elmúlt hetekben tapasztalt száraz időjárás: az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) adatai szerint idén háromszor annyi szabadtéri tűz keletkezett, mint tavaly az év azonos időszakában - írja az rtl.hu. Több megyében is kimerültek a kollégák, akik terhelését a létszámgondok is növelik – mondta a portálnak Salamon Lajos, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke.

A munkaerőhiány szerinte már abban is megmutatkozik, hogy kevesebben mennek ki egy-egy esethez. Egy járművel hat főnek kellene kivonulnia, de előfordul, hogy nem tudnak ennyi embert beosztani, így csak négy-öt fős a személyzet. Az OKF adatai szerint a hivatásos állomány teljes létszáma nagyjából 10 ezer főre tehető, ebből hétezren készenléti feladatokat látnak el, tehát körülbelül ennyien vesznek részt a kármentésekben.

Szánalmas fizetések

A létszám telítettsége a főigazgatóság szerint 92 százalékos, azaz még a hivatalos adatok szerint is legalább 800 ember munkája hiányzik a rendszerből. Azt egyébként minden állománygyűlésen hangsúlyozzák, hogy a mentési feladatokat maradéktalanul el tudják látni ezzel a létszámmal is.

A létszámhiány elsősorban az alacsony fizetésre vezethető vissza. Az OKF adatai szerint ugyanis a beosztott tűzoltók átlagbére mindössze bruttó 332 ezer forint (gyerekek nélkül nagyjából nettó 220 ezer forint), míg egy újonc tűzoltó bruttó 278 ezer forintot keres, azaz szintén adókedvezmények nélkül számolva nagyjából nettó 185 ezer forintot.

Régen jobb volt

Tíz-tizenöt évvel ezelőtt sem kerestünk jól, de a családias légkör, a számtalan szociális juttatás, valamint a laktanyán belüli hangulat sok mindenért kárpótolt minket.

Most viszont már az is előfordul, hogy amikor éppen nincs riasztás, a felújítási, kertészeti munkákat is nekünk kell elvégezni – mondta a szakszervezeti vezető.