A legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent határozat felsorolja a közlekedési projekteket, majd felkéri a nemzeti fejlesztési- valamint a  nemzetgazdasági minisztert, hogy vizsgálják meg ezeknek az Integrált közlekedésfejlesztési operatív programból (IKOP) történő támogathatóságát és készítsen előterjesztést arról. Amennyiben uniós forrás váltja ki a hazait, úgy a költségvetési támogatást vissza kell téríteni.

Hídépítés

A határozat a projektek közül kiemeli a Galvani utca  és az Illatos út vonalában megépítendő új 2×3 sávos közúti Duna-hidat. Ennek a tervezésére nemzetközi pályázatot kell kiírni, majd a legjobbnak ítélt pályamű elfogadása után azonnal ki kell írni az építésre a közbeszerzést.

Vasútépítés

A többi beruházás közül vasúti jellegű a kelenföldi és a ferencvárosi pályaudvarok közötti harmadik vágány megépítése, beleértve a déli összekötő vasúti híd felújítását is. A vonalon két új elővárosi megálló is épül, Danubius és Népliget-Fradiváros néven.

HÉV-ből villamos

A ráckevei és a csepeli HÉV pedig bekapcsolódik a fővárosi villamos hálózatba.

Terv a kisföldalattira

A kis földalatti (M1-es vonal) rekonstrukciójának előkészítése is szerepel a listán.

Sztrádaépítés

Végül a NIF Zrt. is szerepet kap az M1-es autópálya 2×3 sávosra bővítésében Budapest és Győr között, továbbá az M7-es autópálya 2×3 sávosra bővítésében Budapest és Balatonvilágos között. Az előkészítés ezeknél az engedélyezési tervek elkészítését jelenti.