Hetven lövedékálló mellényt vásárolt a napokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a szervezet három különböző típusú védőfelszerelést szerzett be. Egyes darabokat kívül lehet hordani, mások viszont rejtve védik viselőjüket, bizonyos mellényekre pedig extra kiegészítőket is szereltek, ilyen például a málhaöv.

Az adóhatóság összesen megközelítőleg 14 millió forintot fizetett a felszerelésért. Némely darabok 120 ezer forintba kerültek, de akadtak negyedmilliós vételárúak is - számolt be a napilap.

A beszerzéskor fontos szempont volt az úgynevezett ballisztikai betétek tömege, a repeszek elleni védelem, de a szövet kopásállóságára is figyelt a NAV, ahogy az egyik típusnál felmerült az is, hogy a mellényeket borító huzat légcsatornás-e, s így elvezeti-e viselőjének testhőjét. A három különböző típusú mellénynél egyetlen érvényes ajánlat futott be.

A korábban megvásárolt lövedékálló mellények használhatósági ideje ötévente lejár, ezért kell időszakosan beszerezni új darabokat. A mellényeket a vám- és pénzügyőrök, illetve a NAV nyomozó hatóságának munkatársai használják majd.

Az adóhivatal a nyáron például több mint hatszázezer lőszer megvásárlására tett közzé felhívást, akkor pisztolytöltények és gépkarabélyokba való muníció mellett sörétes lövedéket és vaktöltényeket is tartalmazott a lista. Ez a mennyiség a hatóság fegyvereseit egy évre láthatja el lőszerrel. Azóta újabb lőszerbeszerzési eljárást is elindított a hatóság, abban a procedúrában ezer darab festéklőszer szerepelt.

(Képünk illusztráció.)