Schanda Tamás a bejegyzésében azt írta, hogy idén a kiviteli tervek elfogadása és a közbeszerzés után kerülhet sor a szerződéskötésre és a munkaterület átadására, így a jövő év elején már az alapkövet is letehetik - idézi az MTI.

Hozzátette, hogy Völner Pállal, a térség országgyűlési képviselőjével a napokban egyeztettek a Bicskétől Esztergomig kiépítendő négysávos útról, illetve a hozzá tartozó kesztölci üzemmérnökségi telep megvalósításáról.

QP | Quality Placement

Az államtitkár kiemelte, hogy Esztergom, Dorog és a környező települések vállalkozásai számára óriási előrelépés lesz az új út, hiszen így sokkal gyorsabban szállíthatják az áruikat. Az itteni cégek - mint például a Suzuki - rengeteg embernek adnak már így is munkát, a jobb közlekedési és fuvarozási infrastruktúrával pedig újabb lehetőségek nyílhatnak előttük, így tovább erősíthetik a térség gazdaságát.

Az is fontos, hogy a térségben élő családok így biztonságosabban és gyorsabban juthatnak el az autópályához vagy a fővárosba, a kirándulni, túrázni vágyók pedig hamarabb érhetik el a Pilis és a Gerecse csodálatos helyeit - olvasható az államtitkár bejegyzésében.