"Magyarország az elmúlt években megújult. Mindannyian nagy áldozatokat hoztunk, hogy talpra állítsuk az országot. Kiszolgáltatottságunk jelentősen csökkent. Magyarország ma már nemcsak a 2010 előtti időszakhoz, hanem Európa számos országához viszonyítva is jobb teljesítményre képes. Ez a honlap azzal a céllal készült, hogy bemutassa az elmúlt évek legfontosabb kormányzati döntéseit, amelyek eredményeként Magyarország ma már jobban teljesít." - ezzel a szöveggel indul a jobbanteljesit.magyarorszag.hu, melyet a Kormányzati Információs Központ működtet.

Az oldalon olyan kérdések szerepelnek, mint "Tudja Ön, mennyivel emelte a minimálbért a mostani kormány?", a válasz pedig: "Nagyobb mértékben, mint a 2002-2010 közötti kormányok összesen.". A honlap segítségével megtudhatjuk azt is, hogy az elmúlt 20 évben csak hazánkban csökkentették felére a politikusok számát, ahogy azt is, hogy miről nevezetes a januárban bevezetett munkahelyvédelmi akcióterv.

Ezen kívül olyan kérdésekre is választ kaphatunk, hogy a kormány számításai szerint mekkora többlettámogatást értünk el az uniós költségvetésről szóló tárgyalásokon, hogy hány év börtön jár egy tanár megverésért, hogy mennyivel nőtt a minimálbér, vagy éppen hogy mikor vetettek ki adót a sokmilliós végkielégítésekre Magyarországon. Amennyiben érdeklik a válaszok, úgy kattintson, vagy pedig várja meg, amíg eljut a postaládájába is a propagandakiadvány.

A tájékoztatási akciósorozatot hétfőn jelentette be Gíró-Szász András kormányszóvivő, állítása szerint azért, hogy tudatosítsák az országban, hogy mit ért el a kormány. Az első ütem négy hétig tart: minden magyar háztartásba propagandakiadványokat juttat el, online, óriásplakát és újságkampányba is kezdenek. Az akciók költségeiről a kormányszóvivő nem akart nyilatkozni.