Unortodox, vagy ha úgy tetszik, nagyon is ortodox megoldást keres a kormány a kamionok sarcolására - tudta meg a Népszabadság. A lap  szerint ugyanis az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. útdíjtendere után a magyar fejlesztésű elektronikus útdíjrendszer bevezetése is kútba eshet. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a képviselőcsoport Gyulán tartott ülése után azt nyilatkozta: lesz útdíj, a költségvetést pedig nem kell módosítani, a fejlesztési tárcánál ugyanis megtalálták a megoldást az új rendszer idei bevezetésére.

Szavaiból nem derült ki, hogy Németh Lászlóné a párt gazdasági kabinetjének ülésén elmondta-e, mit főzött ki, de ha a hírek igazak, a nemzeti fejlesztési miniszter két receptet is felvehetett a menübe.

Az első állítólag Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter környezetéből származik. E szerint, ha az elektronikus útdíjat az idén mégsem vezetnék be, a költségvetésben a beruházás megvalósítására elkülönített 42 milliárd forintot sem költenék el. Így a célul tűzött 75 milliárd forintos bevételhez már csak 33 milliárd hibádzik, amit az ÁAK-nak kell előteremtenie, méghozzá az e-matricás útdíjrendszer kiterjesztésével, úgy, hogy az legalább részlegesen használatarányossá is váljon.

Az átalánydíjas matricákból úgy lehetne kilométeralapon számlázó konstrukciót kialakítani, hogy az ÁAK bevezetné a szakaszjegyet. A Németországban az elektronikus útdíjak mellett tartalékként alkalmazott megoldás meghonosításához már csak az önálló fizetési szakaszokat kell kijelölni, és a kamionosok az országhatárra telepített jegykiadó automatáknál máris megválthatják az úti céljuknak és járművük kategóriájának megfelelő jegyet. A döntéshozóknak így maradna idejük azon gondolkodni, hogy az idén meg nem épült elektronikus útdíjrendszer hogyan teremti majd elő a 2014-ben tőle várt 150 milliárd forintos bevételt - írja a Népszabadság.