A Védelmi Innovációs Kutatóintézet feladata a szaktárcák közötti együttműködés elősegítése mellett a nemzetközi beágyazódás és a hosszútávú fejlesztési célkitűzések meghatározása. A cég tulajdonosi jogkörének gyakorlója a honvédelmi miniszter, a programot Porkoláb Imre dandártábornok, a HM védelmi innovációért felelős miniszteri biztosa irányítja.

Porkoláb Imrét szerint az új szervezet a magyar haderő képességfejlesztéseit támogatja, ezáltal egy sokkal ütőképesebb hadsereget létrehozva, továbbá a fejlesztéseken túl kiemelkedő gazdaságélénkítő szerepe is lehet Magyarországon.

A miniszteri biztos szerint a VIKI a nemzetközi példák alapján azért született meg, mert a védelmi célra is fordítható duális célú kutatások leghatékonyabb megvalósítása érdekében szükség van a már meglévő hazai és nemzetközi innovációs ökoszisztéma-rendszer – az egyetemek, kutatóintézetek, laborok, kis- és közepes vállalkozások – valamint a Honvédelmi Minisztérium összekapcsolására.

Tovább fejlesztik a hadviselést

A cél az, hogy a kutatóintézet által létrehozott új technológiákat – a piaci hasznosítás elősegítése érdekében – a Magyar Honvédség rendszeresítse. A miniszteri biztos szerint az új hazai fejlesztésű és gyártású high-techdigitális eszközök hatással lesznek a hadviselésre és támogatják egy modern és ütőképes hadsereg létrehozását.

A fejlesztések fókuszában az úgynevezett „digitális katona” áll, amely nem csupán az egyéni harcászati felszerelés és fegyverzet, hanem a katona kognitív képességeinek fejlesztését is szolgálja.

Ezen felül tovább fejlesztik a járműdigitalizáció keretében a már meglévő, illetve a modernizációban beszerzendő eszközöket a hazai kutatók és cégek bevonásával.

Kiemelt cél, hogy a VIKI a NATO jelenlegi innovációs ökoszisztémájába (DIANA) is beilleszkedjen, ezen felül az uniós források tekintetében az Európai Védelmi Alap (EDF) lehetőségeinek minél széleskörűbb felhasználását tegye lehetővé, egyúttal segítse a hazai vállalkozásokat a források kihasználásában – részletezte a miniszteri biztos.