A korábbi években népszerű cafeteria elemeinek jelentős része - ideértve az Erzsébet-utalványt, a munkahelyi étkeztetést, az iskolakezdési támogatást, a helyi utazási bérletet, az iskolarendszerű képzés munkáltató által átvállalt költségét, továbbá az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztári, egészségpénztári és önsegélyező pénztári hozzájárulásokat - 2017-től már csak a jelenleginél jóval kedvezőtlenebb adózási feltételekkel juttatható a munkavállalók számára.

Ez azt jelenti, hogy az előbbiekben nevesített juttatások után a kifizetőnek 14 százalékos egészségügyi hozzájárulás helyett már 27 százalékot kell fizetnie.

A január 1-jétől a juttatások után a kifizetőt terhelő adó alapjának korrekciós tétele várhatóan a korábbi 1,19-ről 1,18-ra módosul. Ezáltal összhangba kerül a többi juttatások alapjaként már ebben az évben is alkalmazott szorzóval. A béren kívüli juttatások teljes adóterhelése így 34,51 százalékról 34,22 százalékra, az egyes meghatározott juttatások adóterhelése 49,98 százalékról 49,56 százalékra csökkenhet.

Új jogcímek lesznek

Újdonság azonban, hogy 2017-től béren kívüli juttatásként adható pénzbeli juttatás is, továbbá az óvodai szolgáltatással is bővül az adómentesen nyújtható juttatások köre. Továbbra is adómentesen biztosítható viszont a sportrendezvényre és kulturális szolgáltatásra szóló belépő, valamint a munkáltató által nyújtott törvényben meghatározott feltételek mellett nyújtott lakáscélú támogatás.

A munkáltatók számára fejtörést okozhat, hogy a megváltozott feltételek mellett hogyan alakítsák ki a cafeteria keretein belül választható juttatások körét. A rendszer egyik fő előnye, hogy a munkavállalók különböző életszakaszaikban különböző juttatásokat preferálnak: például egy fiatalnak a lakáshoz jutás, míg egy nyugdíj előtt álló dolgozónak az önkéntes pénztári befizetés élvezhet prioritást, miközben a munkáltató az adómentesen nyújtható, egészségügyi biztosítással kívánja a munkából kieső időt csökkenteni" - állapította meg Horváthné Szabó Beáta, a Deloitte Zrt. adóosztályának igazgatója.

A pénzbeli juttatás kedvezményesen adható

Az új elemek közül várhatóan népszerű lesz a pénzbeli juttatás, melynek éves - jogviszonyban töltött napokkal arányos - keretösszege 100 ezer forint. A pénzbeli juttatás éves keretösszegét meghaladóan adott juttatás nem önálló tevékenységből származó jövedelemként adókötelessé válik. Érdemes odafigyelni a juttatás időzítésére is, mivel ha ezt az összeget nem az elszámolás hónapjában utalják, hanem csak a következő havi bérrel együtt, akkor egyhavi összeg elveszhet, hacsak decemberben nem fizetnek kéthavi juttatást a dolgozóknak.

Kérdésként merülhet fel az is, hogy a juttatást milyen ütemezéssel (egy összegben vagy részletekben), illetve az év mely szakában fizessék ki a munkavállalóknak: ez év elején, esetleg az év végén? Fontos arra is figyelemmel lenni a szabályzat elkészítésénél, ha a munkavállaló egy összegben kéri a kifizetést év elején, azonban munkaviszonya év közben megszűnik, a jövedelem arányos részét milyen módon szükséges visszafizetnie a munkavállalónak.

Érdemes a cégeknek elgondolkodni az óvodai ellátások bevezetésén is, ugyanis 2017. január elsejétől lehetőség nyílik arra, hogy a munkáltató az ingyenesen nyújtott bölcsődei szolgáltatásokhoz hasonlóan adómentesen biztosítson óvodai szolgáltatást és ellátást is.

Érdemes megvárni a parlament döntését

Várhatóan jövő évtől az olyan juttatásokat, amelyek 2016. december 31-ig béren kívüli juttatásnak minősültek (ezek adóterhe jövőre 34,22 százalék), egyes meghatározott juttatásként (ezek adóterhe 49,56 százalék lesz) továbbra is lehet biztosítani a munkavállalóknak, a korábbi egyedi értékhatárokra vonatkozó korlátozások nélkül.

Azonban a juttatásokkal kapcsolatos egyéb feltételeket a 2016. december 31-én hatályos előírásoknak megfelelően továbbra is teljesíteni kell. A tervezett változtatások szerint a népszerű fogyasztásra kész étel vásárlására jogosító utalvány egyes meghatározott juttatásként biztosítható. Nem zárható ki, hogy a parlament honlapján elérhető törvénymódosító javaslat még a hetekben változhat, ezért a cafeteriaszabályzat véglegesítésével célszerű megvárni a honatyák döntését - hívta fel a figyelmet Horváthné Szabó Beáta.