A magyar kormány és Budapest vezetősége egy fillért sem akar visszafizetni a 4-es metró felépítésére felvett uniós támogatásból - írja a Magyar Nemzet. A szabálytalanságok és a korrupciógyanús kifizetések miatt 59 milliárd forintot követel vissza az EU csalásellenes hivatala (OLAF).

Tarlós István főpolgármester azonban számos ponton vitatja az OLAF állításait. Például úgy látja, hogy az uniós hivatal olyan tételeket is figyelembe vett, amelyek egy részét 2009-ban és 2010-ben kivettek a projektből. Az összes módosítás után a 4-es metró költsége 46 milliárd forinttal 406,4 milliárdra csökkent.

Tartós még a Demszky-Hagyó-féle 2010 előtti városvezetést is védi, amikor úgy fogalmaz, hogy az OLAF jelentésében nem azonosítható, hogy valamely jogsértés szabálytalanságnak, csalásnak, korrupciónak vagy súlyos mulasztásnak minősül-e. A főpolgármester álláspontját megerősítette a fővárosi metrókorrupciót vizsgáló munkacsoport fideszes vezetője.

Hétfő délután az írás nyomán ezt közölte a Miniszterelnökség:

A Miniszterelnökség álláspontja szerint a 4-es metró ügye az elmúlt 27 év legnagyobb korrupciós botránya. A beruházás kapcsán az OLAF által átvizsgált 400 milliárd forintnyi szerződésből, a hivatal véleménye szerint 272 milliárd esetében problémák merülnek fel, ebből 166 milliárd esetében bűncselekmény, csalás, visszaélés és szabálytalanság gyanúja áll fenn. A 166 milliárd forintból 77 milliárdot a magyar állam, 30 milliárdot a Fővárosi Önkormányzat biztosított a magyar adófizetők pénzéből, míg 59 milliárd forint az EU által biztosított forrás, amelyet az OLAF jelentés alapján az Európai Bizottság visszakövetel.

A sajtóban megjelent állításokkal ellentétben Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter nem írt levelet az Európai Bizottságnak, sem más szervezetnek a támogatások visszafizetése kapcsán. Az ügyben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium küldött nem hivatalos levelet, amely a tárca álláspontját tükrözi - közölte Csepreghy Nándor miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár.