A bolti kiskereskedelmi tevékenységre kivetett különadó után (az erre vonatkozó ügy előzetes döntéshozatali eljárás keretében érkezett a Székesfehérvári Törvényszékről), így ez már a második válságadó, amelynek az uniós joggal való összhangját az Európai Bíróság vizsgálni fogja (az új ügy regisztrációs száma: C-462/12).

Az elektronikus hírközlő hálózatok és az elektronikus hírközlési szolgáltatások engedélyezéséről szóló irányelv szerint a távközlési szektorban működő vállalkozások számára igazgatási díj fizetése írható elő a nemzeti telekommunikációs szabályozó hatóságnak a szabályozási és engedélyezési rendszer fenntartásával és a távközlési tevékenység nyújtásához kapcsolódó használati jogok megadásával összefüggő tevékenységei finanszírozása céljából.

Magyarországon 2010-ben a költségvetés egyensúlyának javítása érdekében különadót vetettek ki többek között a távközlési tevékenységet folytató vállalkozásokra. Az adó alapja a vállalkozások éves nettó árbevétele, mértéke pedig 500 millió forintot meg nem haladó árbevétel után 0 százalék, az árbevétel 500 millió forintot meghaladó, de 5 milliárd forintot meg nem haladó része után 4,5 százalék, az árbevétel 5 milliárd forintot meghaladó része után pedig 6,5 százalék.

A Bizottság azért indított kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen, mert álláspontja szerint a távközlési vállalkozásokra kivetett különadó valójában olyan igazgatási díjnak minősül, amely - az irányelv előírásaival ellentétben - nem a szabályozási és engedélyezési rendszerhez kapcsolódó költségek fedezésére, hanem a központi költségvetés bevételeinek növelésére szolgál. Ezzel összefüggésben a Bizottság úgy véli, hogy a távközlési szektorra csak a valamennyi gazdasági ágazatot egységesen érintő adók (például társasági adó) és az igazgatási díjak vethetőek ki, kizárólag ezen ágazatot sújtó különadó azonban nem.

Az Európai Bizottság idén júniusban figyelmeztette hivatalosan Magyarországot a távközlési szektor 2010-ben hozott különadója, illetve a különleges kiskereskedelmi adók ügyében. A brüsszeli szóvivő akkori magyarázata szerint a hivatalos figyelmeztetés valójában még nem jelentette a kötelezettségszegési eljárás megindítását, hanem pusztán azt, hogy további tájékoztatást kérnek a magyar kormánytól. "Két hónapot adtunk arra, hogy további tájékoztatást adjanak ezekről az adókról. Ha még annak nyomán is aggályaink lesznek, akkor majd megindítjuk a kötelezettségszegési eljárást" - fogalmazott a szóvivő júniusban. A Nemzetgazdasági Minisztérium akkor azt közölte, hogy Magyarország továbbra sem kívánja módosítani a törvényt, mivel a kormány álláspontja szerint az Európai Bizottság által vitatott magyar jogszabályhelyek teljes mértékben megfelelnek a közösségi jognak. Azt is hangsúlyozták: Magyarország kész arra, hogy álláspontját a kötelezettségszegési eljárásokban az Európai Bíróság előtt is megvédje.