Újabb munkabeszüntetésre készül a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) és a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ), mert az érdekvédők szerint a Hochtief-BA beszüntette a kollektív szerződésről folytatott konzultációt, valamint a pótlékrendszer egyoldalú, a dolgozókra nézve előnytelen átalakítását tervezi. A bejelentett 3+2 százalékos bérfejlesztéssel az a baj, hogy nem ellentételezi az elvett műszakpótlékokat, és hogy a második felét olyan feltételekhez kötötték, amely bizonyosan nem fog teljesülni. A repülőtérnek ugyanis sohasem sikerült teljesítenie azt az utasszámot, amihez a menedzsment a minőségi pótlékot kötötte - olvasható a szakszervezeti közleményben. A Budapest Airport (BA) vezetése szerint ugyanakkor a tavaly nyár óta folyó tárgyalások semmire sem vezettek, a költségcsökkentő intézkedésre pedig szükség van, mert a jelenlegi rendszer nem illeszkedik a repülőtér forgalmi igényeihez. A csúcsidőszakokban ugyanis a BA nem tud elég embert munkába állítani, a holt időszakokban pedig nagyon sok az üresjárat - mondta lapunknak Szollár Domokos, a BA szóvivője. A cég ezért áprilistól egyoldalúan új munkarendeket és a minőségipótlék-rendszert vezet be. A legnagyobb változás az utasbiztonsági ágazat területén lesz, ahol új, vegyes, 12 és 8 órás műszakrendszert vezetnek be. A minőségi pótlékkal kapcsolatos követelmények a cég vezetése szerint viszont teljesíthetőek. Az átalakításoktól pedig többtízmillió forint megtakarítást vár a cég - mondta Szollár.