Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Rég nem látott sikerszériát fut a költségvetés, a folyamat folytatódott áprilisban is, amikor az egyhavi deficit 19,1 milliárd forint lett - közölte az NGM az előzetes adatokat. Az első  négyhavi hiány így 144,9 milliárd forintra nőtt, ennél alacsonyabb hiányt csak 2001-ben produkált az állam - akkor 91,3 milliárd forint volt a deficit.

Április végén a központi költségvetés 209,0 milliárd forintos hiánnyal, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 42,6 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 21,5 milliárd forintos többlettel zártak. Egy évvel korábban az államháztartás központi alrendszerének deficitje 465 milliárd forinttal volt magasabb, mint idén. Az április havi egyenleg szintén kedvezőbben alakult: a hiány 19,1 milliárd forintra teljesült, ami lényegesen alacsonyabb a tavalyi 73,1 milliárd forintos deficitnél.

A két év április végi egyenlegének eltérő alakulásában a tavalyinál jelentősen alacsonyabb kiadások, valamint a vártnál magasabb adóbevételek játszottak szerepet. A gazdasági növekedésnek és a foglalkoztatottság emelkedésének köszönhetően mind a bérekhez, mind a fogyasztáshoz kapcsolódó befizetések (társasági adó, áfa, szja, szociális hozzájárulási adó és járulékbevételek) folyamatosan növekednek.

A feketegazdaság ellen megtett lépések (ekáer, online pénztárgépek) pedig az adófizetési morál javításához érdemben járulnak hozzá. Az előző évhez képest főként az uniós programok kiadásai, valamint a kamatkiadások alakultak mérsékeltebben. Előbbit a 2007-2013-as ciklus operatív programjainak zárása, illetve az új, 2014-2020-as időszak kifizetéseinek későbbi felfutása, míg utóbbit döntően a kamatfizetések éven belüli eltérő alakulása magyarázza - olvasható az NGM közleményében.

A kedvező gazdasági és költségvetési folyamatok tükrében kijelenthetjük, hogy a GDP 2 százalékában idei évre meghatározott hiánycél továbbra is reális és teljesíthető, amit nem befolyásol a költségvetési törvény országgyűlés előtt lévő módosítása sem - véli az NGM. Azaz a kormánynak továbbra sem áll szándékában a kedvező költségvetési folyamatokat a egyenleg így az az adósság csökkentésre fordítani.